Vörösiszap-katasztrófa környezeti kockázatmenedzsmentje

Kép forrása
http://www.islamicity.com/articles/Articles.asp?ref=TI1004-4144
Leírás szerzője
Gruiz Katalin

A vörösiszap-katasztrófa kockázatmenedzsmentje két fő szakaszból áll: kárelhárítási és kármentesítési szakaszokból. Mindkét szakaszban azt jelenti a kockázatmenedzsment, hogy az eset és a terület, az összes szereplő (forrás, környezeti elemek és receptorok, beleértve az embert is) lehető legpontosabb felmérését követően meg kell alkotni a koncepciómodellt, majd annak alapján felmérni a kockázatot. A különböző kockázatokat egymással összehasonlíthatóvá kell tenni (pontszámos  vagy ha lehet kvantitatív kockázatfelmérés) és közülük a domináns kockázatokra koncentrálni. Ez azt jelenti hogy a korlátozott emberi és anyagi erőket a legkockázatosabb elemekre kell koncentrálni.

A kockázati koncepció-modell  ebben az ajkai esetben bemutatja az eredeti forrásból, az átszakadt tározóból kizúduló vörösiszap terjedési útvonalait, az elért környezeti elemeket és a tönkretett, elszennyezett környezetnek kitett ökoszisztéma-tagokat és a humán receptorokat.

A kockázatfelmérés szintén szakaszokra osztható, első a veszélyek azonosítása, amíg ez nincs meg, addig a koncepciómodell is csak részlegesen vehető fel. A veszélyek azonosítását követően fokozatos adatbeszerzést indítunk a kockázat minél pontosabb felmérése érdekében.

Az elsődleges szennyezőforrás itt a vörösiszap-tározó, de emellett a mélyebb fekvésű területeken és a folyómederben összegyűlt vörösiszappal is kell számolnunk, innen kiindulva további szennyezőanyag-terjedés és káros hatások várhatóak, ezek másodlagos szennyezőforrásnak számítana. Ezek eltávolítása feltétlen kívánatos, hogy az emberek és a környezet veszélyeztetettsége csökkenjen.

A koncepciómodellen a transzportútvonalakat szimbolizáló nyilak vastagsága az anyagáramokat mutatja. Ezeknek az anyagáramoknak a pontos kiszámítása után tudjuk megadni a domináns transzportútvonalakat és ennek segítségével válik lehetővé az összehasonlítás, annak magítélése, hogy mely kockázati részelemekkel kell foglalkoznunk és milyen sorrendben. A technológiai és gazdasági becslésekhez is szükségesek a mennyiségek és áramok, hiszen a kárelhárítási, kármentesítési és kockázatcsökkentési munkálatokkal kapcsolatban is döntéseket kell hozni.

A koncepciómodell kitöltése kvalitatív és kvantitatív adatokkal feltételezi a történelmi adatok, már meglévő információk összegyűjtését, a hiányzó adatok beszerzését (szigorúan csak a szükséges adatokét). Ezen adatok birtokában lépcsőzetesen kell elvégezni a kockázatfelmérési számításokat, fokozatosan pontosítva az eredményeket.

A kockázatcsökkentés a kockázat megismerését és kvantitatív jellemzését követően következhet. Itt is a legkockázatosabb tételekkel kell kezdeni.

Egy havária esetében számítgatások nélkül is tudjuk, hogy az emberéletnek prioritást élvez, az emberek mentése elsődleges. Az életveszélyt, a sérülések veszélyét elsődleges veszélynek tekintjük, ezekből adódó kockázatokat teljesen ki kell zárni.

Amint túl vagyunk az életmentési szakaszon, következhet a további károk elhárítása, a sorrendben következő veszélyforrások kiiktatásával, az abból adódó kockázat csökkentésével.

A vöröiszap-katasztrófa esetén elsődleges feladat a fő szennyezőforrás izolálása lenne: ez egy héttel az esetet követően még nem volt megoldva, és egy hónappal a gátszakadást követően sem: a tározó gátja továbbra is nyitott, a vörösiszap, illetve a lúgos zagy még mindig szivárog, egy eső nagy kockázatot jelent. Ezt a kockázatot Kolontár és az ott élő emberek szempontjából úgy csökkentették, hogy terelőgátakat építettek a tározó és a falu közé acélból, hogy ez a gát ne engedje az esetleges újabb iszapfolyamot a falu felé haladni.

Ajkán az emberéletet a felszíni víz követte a fontossági sorban: itt a fő veszélyforrásnak a vörösiszap lúgosságát tekintették, ezért került sor a szulfát és a savak vízbe adagolására. Ennek kémiai hátteréről itt a KÖRINFO-ban is olvashatnak angol nyelven és magyarul is.

A kárelhárítás következő lépése a másodlagos szennyezőforrások megszüntetése lenne, vagyis a koncentráltan lerakódott vörösiszap lerakódási helyeinek azonosítása és vörösiszap eltávolítása. Ehhez egy átmeneti tárolóra volna szükség, mely egy héttel az eset után még nem áll rendelkezésre, de később a leszedett vörösiszap és egyéb iszapos hulladékok valamint a vörösiszapos talaj tárolását megoldották: a timföldgyár egyik használaton kívüli vörösiszap-tározójába (10A jelű) hordják a folyékony hulladékokat, az átszakadt tározó szomszédságába pedig a szilárd, talajszerű, földdel kevert hulladékot, amit prizmák formájában tárolnak ott.

A lakott területek és a házakhoz tartozó kertek rendbehozatala nemcsak a kockázat nagysága, de az ott élő emberek életének normalizálása szempontjából is alapvető fontosságú. Az első hónapban a kárelhárítás során erre fordították a legnagyobb erőket. A katonaság, a katasztrófavédelem, szállítócégek, azt lehet mondani, hogy az egész ország összefogásával sikerült megtisztítani a közterületeket, az utcákat, Devecser hatalmas kastélyparkját, az egyes családok kertjét. A szilárd felületekről mosással távolították el a vörösiszapot, a talajfelszínekről földmunkagépekkel távolították el a vörösiszap réteget a talaj felső néhány centiméterével együtt. A még így is előforduló piros színt gipsznek a talajra szórásával tüntették el.  A talajok megforgatása még kevés helyen történt meg, ez lesz a következő lépés, hogy a vörösiszap ne a felszínen legyen, hanem mélyebb rétegekbe kerüljön. Ez nemcsak a látvány, de a kiszáradás utáni kiporzás megakadályozása érdekében is fontos.

A legnagyobb tömegű másodlagos szennyezőforrások, − a terepi mélyedésekben és a patakmederben leülepedett vörös zagy − eltávolításával párhuzamosan folyik majd a többi tisztogatási munka: a meder fokozatos megtisztítása, kezdve a felszíni vizek legtávolabbi pontjaival, haladva a centrum felé, valamint a szennyezett talaj megfelelő kezelése, lehetőleg a rákerült vörösiszap mennyiség függvényében differenciálva.

Műegyetemi tapasztalatok szerint a talajtömeghez képest 10% körüli vörösiszap nem okoz károkat a talajban: sem a mikroflórára, sem a növényekre nem hat károsan. Persze mindez nagymértékben függ a vörösiszapon kívül a talajba szivárgott lúgoldat mennyiségétől és a pH viszonyoktól, tehát a talajjal kapcsolatos teendőknél okvetlenül differenciálni kell.

A talajba szivárgó lúg hatását és a vörösiszapban lévő fémek, esetleg toxikus fémek aktuális koncentrációját a talajban helyszíni és laboratóriumi mérésekkel és számításokkal kell felmérni, hogy ezekről a kockázatokról pontosabb képet kapjunk. 

Az MTA-TAKI első mérési eredményei szerint a lúgos iszap nem hatolt be a talaj mélyebb rétegeibe, a vörösiszap mindössze néhány cm-re, a lúgos oldat maximum 10 cm körüli mélységbe tudott csak behatolni. A vörösiszap toxikus fémtartalma nem éri el a veszélyes szintet, a talajra hordható szennyvíziszap határértéke alatt van. Ha ehhez még hozzávesszük a taljjal való keveredés miatti hígulást, akkor szerencsére a nehézfémek nem okoznak jelentős kockázatot a talaj szempontjából.

A vörösiszap által elárasztott talajok toxicitását a BME Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszéke vizsgálja ökotoxikológiai módszerekkel. Az első eredmények azt mutatják, hogy a vörösiszap a talajba keverve nem gátolja a talaj élővilágát. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet, hogy a talaj felületén kialakult egybefüggő vörösisap-réteg eltömíti a talaj pórusait, emiatt a levegő nem tud a talajba diffundálni, a talaj levegőellátása nagymértékben lecsökken, a vörösiszap alatti réteg anaerobbá válik, az ott élő rovarok, giliszták nagy része elpusztulhat.

Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely környékén 10 000 hektárnyi mezőgazdasági területet árasztott el a vörösisziszap. A nedves, csúszós vörösiszap-réteg 1-2 cm-től, 2-31 cm-es vastagságban áll a talajok felszínén. Ennek veszélye kettős: elzárja a talajt  a levegőtől és ha majd kiszárad, veszélyes forrása lesz a kiporzásnak. Ezért lenne fontos és sürgős a mezőgazdasági  talajok felmérése, differenciálás a vörösiszap réteg vastagsága és a talajok állapota szerint (pl. hogy van-e rajta betakarítatlan termény) és mindezektől függően:
1. Szántással beleforgatni a talajba a vékony vörösiszap-réteget
2. Eltávolítani a vastagabb vörösiszap-réteget és utána beszántani a maradékot
3. A termény (kukorica) betakarítása, ahol lehetséges és égetésre vagy szeszgyártás céljára hasznosítása
4. Ahol a termény nem betakarítható, vagy már korábban be lett takarítva, ott eldönteni, hogy beszántják-e a terményt vagy más eljárást alkalmaznak-e a talaj megforgatását megelőzően.
5. A talaj növényesítéséről gondoskodni: őszi gabona-féle, hogy tavaszra már legyen rajta növényi borítás, vagy tavasszal korán kihajtó, jó borítást eredményező növények, elsősorban energianövények, vagy zöldtrágyaként funkcionáló növények ültetése.