Bársonyatkafélék

Rendszertani besorolása:

A bársonyatkák (Trombidiidae) csoportjába általában hosszúlábú, szemmel bíró állatokat sorolunk, ezek legtöbbször élénkvörös színükkel tűnnek ki és a földön gyorsan szaladgálnak ide-oda. Egy pár lélegzőnyílásuk a test két oldalán vagy a szívókészülék tövében található.

Az atka a petétől a kifejlődött egyénig (imago, prosopon, adultus) több fejlődési szakaszon megy át, úgyhogy fejlődése folyamán nyugalmi és szabadon élő stádiumok váltakoznak egymással. A fejlődés bizonyos szakán az embrió feltöri a kemény peteburkot és ekkor körüle a peteburok alatt másodlagosan védő tok    fejlődik, melyben addig marad, míg lárvává nem fejlődik. Ez az állat első nyugalmi állapota, melyet schadanophan-stádiumnak nevezünk. Egy idő múlva az apoderma fölpattan s kibújik belőle a lárva, mely miután rövidebb-hosszabb ideig szabadon élt, mozdulatlanná válik s beáll a nymphochrysalis állapot, mikor az állat körül újból apoderma (második apoderma) képződik, melynek kifejlődése után ezt a stádiumot nymphophan-stádiumnak hívjuk. Az apodermán belül fejlődik ki a nympha, mely végül az apodermát fölszakítva, abból kiszabadul és az állat egy ideig ismét szabadon él; bizonyos idő múlva a nympha valamely növényre, kőre, törmelékre stb. kapaszkodik s bekövetkezik a teleiochrysalis állapot, ekkor ismét apoderma (harmadik apoderma) veszi körül az állatot és az atka ekkor a nyugvó teleiophan-stádiumát éli. A harmadik apoderma levedlése után megjelenik az ivarérett egyed.

Jellemzően kövek alatt, sziklákon vagy a talajon élnek. Ragadozó életmódot folytatnak, petékkel, lárvákkal és apró rovarokkal táplálkoznak.

Petéiket a talajba rakják, s hatlábú narancsvörös lárváik a felszíni lágy szárú növények szárán, levelein tartózkodnak. Mintegy ötven bársonyatkafaj lárvája élősködő életmódot folytat, szájszerveikkel az ember vagy más melegvérű állat testfelületéhez tapadva annak feloldott hámsejtjeivel és szövetnedveivel (de nem vérrel) táplálkozik. Csípésük, pontosabban emésztőváladékuk az emberi bőrön viszkető kiütést okozhat (trombidiózis), illetve a feltételezések szerint különféle betegségek terjesztői is lehetnek. Néhány nap elteltével, jóllakottan a gazdaállatról a talajra hullanak, s további életüket a talajban élik le.