Rendszertani besorolás:
Ország: Állatok (Animalia)
(Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Eutheria)
Rend: Nyúlalakúak (Lagomorpha)
Család: Nyúlfélék (Leporidae)
Alcsalád: Valódi nyulak (Leporinae)
Nem: Lepus
Faj: Lepus Europaeus
Élőhelye
Szinte az egész világon elterjedt. Európában, Nyugat-Szibériában, Kis-Ázsiában és Észak-Afrikában őshonos, de betelepítették Írországba, Észak-Amerika keleti részébe, Barbados, Argentína, Chile, Ausztrália és Új-Zéland területére is. Angliában is sok szigeten akarták meghonosítani a mezei nyulat-igaz, csekély sikerrel. Ez feltehetően azzal függ össze, hogy a mezei nyúl érzékeny a nedvességre, és a havasi nyúlnál sokkal inkább rá van utalva a védett búvóhelyekre. A legnagyobb sűrűséget az alacsonyan fekvő, fél intenzíven művelt, meszes és agyagos talajú élőhelyeken éri el, mivel a nyíltabb lombos erdőket, a mezőgazdasági és füves területeket részesíti előnyben. Néhol megosztja területét a havasi nyúllal. Magyarországon közönséges, vadászható.
Tulajdonságai
Jóval nagyobb mint az üregi nyúl, testhossza 40-75 cm, testtömege 2,5-5 kg között mozog. Hosszú lábaival hatalmasakat ugrik. A talpszőrzet speciális bolyhozottsága lehetővé teszi, hogy a mezei nyulak csúszós terepen is gyorsan irányt váltsanak. Hátsó, erős lábai segítségével a 70 kilométer/órás sebességet is képes elérni. Farka vagy „bokrétája” 7-11 cm hosszú és felül fekete. Füle relatíve nagyobb mint az üregi nyúlé, feje karcsúbb. nyújtottabb. Alapszíne a jellegzetes vadszín, a barnának és sárgának a keveréke.
Életmódja
Jellegzetes menekülő állat, amit a hosszú fül, nagy szem, kifinomult szaglóérzék és hosszú lábak is jeleznek. Veszély közeledtekor meglapul egy gödörben, fülét hátraengedi. Alkonyatkor, miközben legel, feltűnően lassan mozog, és laposan a földhöz simul. Magányosan él. Csak a szaporodási időszakban látható párosával vagy kisebb csoportokban. Rendszerint ragaszkodik megszokott területéhez. Jelöléssel kimutatták azonban, hogy kisebb-nagyobb vándorutakat is megtesz. 1928-ban tömeges vonulását figyelték meg Ukrajnában, amit nyilvánvalóan a szokatlanul nagy hóesés váltott ki. A legtöbb állat a vándorlás során elpusztult.
Nem készítenek vackot maguknak, csak kis mélyedéseket kaparnak.
A mezei nyúl kizárólag növényeket fogyaszt, tápláléklistája pedig igen széles. A mezei nyulak elsősorban éjszaka táplálkoznak, nappal az aljnövényzetben pihennek. Ahhoz, hogy a kifejlett egyedek az energiaigényüket fedezhessék, naponta 0,6-1kg növényt kell, hogy elfogyasszanak. Gyomortartalom-vizsgálatok során megállapították, hogy elsősorban a természetes vegetációkban táplálkozik, étrendjében a termesztett, növényeknek inkább télen nő meg az aránya. A vizsgálatok során vagy 80 növényfajt találtak a nyulak gyomrában. Legkedveltebb növényei pázsitfűfélék, a kétszikűeket (pl. cickafarkot, pásztortáskát, százszorszépet, pitypangot és hereféléket). Tavasszal a fiatal vetésben tartózkodik és azt eszi. Később a lóherét és a lucernát keresi fel, aratás után a kukorica-, a burgonya-és répaföldekre vonul, majd a fiatal őszi vetéseket és káposztáskerteket látogatja. Télen, ha nagy a hó behúzódik a kertek és a szérűk környékére és ilyenkor a gyümölcsösökben faiskolákban, csemetekertekben rágásával hatalmas károkat tehet. Különösen a fehér akác fiatal csemetéit rágja előszeretettel. A magas rosttartalmú táplálék lebontásában nagy szerepet kap a bélcsatorna térfogatának 1/3-át kitevő vakbél.
Ellenségei
Természetes ellenségei a nagy termetű ragadozómadarak, rókák, farkasok, a kóbor kutyák és a menyétfélék, köztük a közönséges görény és a nyest. Elsősorban a beteg vagy a fiatal, tapasztalatlan állatokat ejtik zsákmányul. A kifejlett nyulak olyan rendkívül gyorsan futnak, hogy cikcakkban vágtázva majdnem minden üldözőjüket messze maguk mögött tudják hagyni. Ekkor veszik hasznát annak is, hogy teljes körben látnak, csakúgy, mint az üregi nyúl hiszen ily módon szemmel tudják tartani üldözőjük mozgását. A ragadozó emlősök elleni védekezést szolgálja az a viselkedésformája, hogy egy szakaszon a pihenőhelyre menet saját nyomán visszafut, majd többméteres oldalugrással foglalja el a vackát. A szagnyomot követő ragadozók így mintegy zsákutcába kerülnek, az oldalról figyelő nyúlnak pedig több esélye marad a menekülésre.
Szaporodás
A mezei nyulak párzási (bagzási) ideje márciustól április végéig tart. A vemhesség ideje 41 nap, a nőstények a felszíni vájt kis mélyedésben ellenek évente 2-3.szor az első alomnál egyet-kettőt, a másodiknál azonban már 2-5 kölyköt, az egyéves vagy az öreg példányok inkább kevesebbet. Eltérnek abban az üregi nyúltól, hogy már röviddel születésük után látnak, és el is tudnak futni. Rejtekhelyükön lapulnak, ekkor még nincs szaguk és várják anyjukat, hogy jöjjön szoptatni. Bundájuk védi őket a kihűléstől, bár a nedvességre nagyon érzékenyek. egy hét elteltével pedig már elválasztja az anya őket. Nemcsak e tekintetben különböznek az üregi nyúltól, hanem udvarlási szokásaikban is: a mezei nyulak tavasszal meghatározott helyeken gyülekeznek. A hímek itt fel-alá kergetik a nőstényeket. Ahol sok van belőlük, 4-8 nyulat is láthatunk, amint vad hajszában száguldoznak egymás után, keresztül a szántóföldön. Az egymást üldöző nyulak se látnak, se hallanak, és így tavasszal gyakran esnek a közlekedés áldozatául.
Szerepe az ökoszisztémában, a közegészségügyben és a gazdaságban
A mezei nyúl az egyik legfontosabb apróvad. További százezer példány esik a közlekedés áldozatául. A vadászstatisztikák azonban azt bizonyítják, hogy az állományok mindezt képesek hosszú távon is ellensúlyozni, a tendencia összességében inkább növekedést, mint csökkenést mutat. Feltételezik, hogy a modern mezőgazdaság a földeket a nyulak számára túlnyomórészt kedvezőtlen élőhellyé teszi. Sok mezei nyúl végét jelenti, hogy a nyár derekán egyszer csak megkezdődik az aratás, és óriási területeken néhány nap alatt táplálék nélkül maradnak. Betakarítás után ugyanis gyakran azonnal felszántják a földeket. A nyulak bonyolult társadalmi rendje ekkor teljesen összeomlik. Az állatok kénytelenek a megmaradt területeken összezsúfolódni, ahol megnő a fertőzésveszély, és nyár végén a fiatal állatokon a járványszerűen fellépő bélgyulladás söpör végig. A néhány túlélő, bár maga ellenállóvá válik a betegségre, hordozza annak kórokozóját, ami állandó veszélyt jelent az utódok számára. Így helyenként megpróbálják gyógyszert tartalmazó csalétkek kirakásával megóvni a nyúlállományt a fertőzéstől. A nyulak különösen nedves időjárás esetén hajlamosak a betegségre.
Közép- és Nyugat-Európa megművelt tájaira a mezei nyúl csak abban a korban tudott bevándorolni, amikor a nagy erdőirtások megnyitották számára ezt az új élőhelyet. Elsősorban a kisparaszti gazdálkodás kínált a sok mezsgyével, a szűk parcellákkal, a mezei termények állandó váltásával olyan kedvező élőhelyet, hogy a mezei nyúl itt lényegesen sűrűbb állományt tudott kialakítani, mint eredeti hazájában. A megművelt területeken egész évben talál magának friss zöldséget, még télen is, amikor a föld egy része fel van szántva. A táplálékbőség azonban önmagában nem képes megszüntetni az élősködők és betegségek okozta bajokat, ezek az időjárástól függően továbbra is veszélyt jelentenek. Lehetséges, hogy a mezei nyulak számának visszaesését az elmúlt években erősen befolyásolta az időjárás, bár a tartósan kedvező időben is csak lassan szedi össze magát az állomány, ami nem sok okot ad az optimizmusra. Talán az élőhelyek szennyezettsége időközben már olyan mértéket ért el, hogy még az igénytelen, kevésbé érzékenynek számító fajok is tartósan károsodtak. Így előfordulhat, hogy a nyúl környezetünk minőségének fontos indikátora lesz. Az egyre kisebb terítékek sokkal többet jelentenek, mint csupán azt, hogy kevesebb lesz a vadhús.
Szerepe a talajban
A mezei nyúl élőhelyét tekintve nagyban kötődik a talajhoz. Az üregi nyúltól eltérően nem ás föld alatti járatokat, pusztán a talaj felszínén kapar egy kis védett teknőt.