Mezei pocok (Microtus arvalis)

Rendszertani besorolás

Előfordulása, élőhely 

A mezei pocok hazája Közép- és Észak-Európa, valamint Közép- és Észak-Ázsia nyugati része. Magyarországon a zárt erdők kivételével szinte mindenütt megtalálható.
Élőhelye nyílt területek, szántók, rétek. Európában széltében elterjedt, a hegyekben 2000 m-ig hatol.

Megjelenés

Testhossza 9-12,5 cm, farokhossza 3-4,5 cm, tömege 14-50, többnyire kb. 20 g. Bundája a szürkésbarnától a sárgáig változik, fülkagylója belső oldalán rövid, sűrűn nőtt szőrszálak vannak. Európa jellemző és leggyakoribb pocokfaja. A hasonló fajoktól csak különleges bélyegek, pl. a fogak rágófelülete (zománchurkok) alapján lehet elkülöníteni.

Táplálkozás

A mezei pocok nagyon falánk mezőgazdasági kártevő. Mindenféle növényi anyagot megeszik: magok, füvek, gyökerek, levelek, gyümölcsök, bogyók, makk és dió is szerepelnek az étlapján. Szinte minden szántóföldi növényben kárt tesz, a kalászosoktól kezdve a lucernán és a kukoricán át a répáig és a burgonyáig.

Szokások

Fátlan, nyílt területek, szántók, rétek lakója. Nemcsak száraz, hanem mocsaras réteken is előfordulhat. Leggyakrabban mezőgazdaságilag megművelt területeken él. Ősszel a gúlákba rakott kukoricaszárak, illetve a gabonakeresztek, bálarakások, szalmakazlak alatt sok pockot lehet találni. Télen behúzódhat a házakba, istállókba is.
A föld alatt kb. 20-30 cm mélységben járatokat ás. Járatai egy központi kamrából és sugáralakban elhelyezkedő kijáratokból állnak. A központi lakrészt száraz fűvel, szalmával, levelekkel béleli ki.
Téli álmot nem alszik. Télen a hótakaró alatt ás hosszú folyosókat, melyeket fűvel bélel ki.
A mezei pocok társaságkedvelő állat, s mint ilyen, meglehetős barátságban él társaival. Az állatok legalább is párosan, de gyakrabban nagy csapatokban tanyáznak együtt, s a tarlón egyik lyuk a másik tőszomszédságában látható.

Szaporodás

A mezei pocok gyorsan és hihetetlen módon elszaporodhat. A nőstény 3 heti vemhesség után évente akár hétszer 4-12 kölyköt vet. A kicsinyek csupaszon és vakon, föld alatti fészekben születnek. Anyjuk 2 hétig szoptatja őket, a harmadik héten már önállóak és ivarérettek. A túlszaporodás kedvező években kora tavasztól késő őszig, azokon a vidékeken, ahol enyhe a tél, egész évben tarthat. Ha a sok eső és a nedves, hűvös időjárás nem pusztítja el a fiatalokat a fészekben, a gradáció minden 3-4. évben megismétlődhet. Ilyenkor mindenütt látni a pockokat, a nagy állománysűrűség idején többet tartózkodnak a felszínen. Bár természetes ellenségei, mint a róka, a hermelin, a menyét, az egerészölyv, a vörös vércse és a baglyok sokat elpusztítanak közülük, szaporodásuk annyira gyors, hogy ezzel a ragadozók nem tudnak lépést tartani. Helyenként, különösen a szántók szegélyein és az utak mentén teljesen lerágják a gyepet, de a gradáció később magától összeomlik. Az igen nagy egyedsűrűség a mezei pockoknál stresszhatást vált ki, amely szaporodásukat is kedvezőtlenül befolyásolja. Adrenalin szintjük ugrásszerűen megnő. Többet tartózkodnak a felszínen, territóriumaik részben megszűnnek, beteges viselkedésváltozások lépnek fel, amelyek együttesen a túlszaporodás gyors, szinte robbanásszerű összeomlásához vezetnek.

Szerepe a talajban 

Mint általában a talajlakó emlősök, mint a vakond, ürge, hörcsög, a mezei pocoknak is a járatai (krotovinák) fontosak a talaj szempontjából, azon belül is a talaj anyagának vertikális keverésében van szerepe. A talaj szellőzöttsége, vízvezető képessége nő általa. Ezenkívül amiben még szerepe van, az a növényi kártevők pusztítása, esetleg termés pusztításában is gondot okozhat.