Ólomterhelés Magyarországon mohával, mint bioindikátorral mérve

A mohák bioindikációs célú felhasználása egyrészt történhet a vizsgált térségben az in situ megtalálható fajok előfordulásának feltérképezése, a mohaflóra összetételének vizsgálata alapján. E térképezési technikák a legszennyezettebb területeken, például nagyvárosok központi területein, rendszerint mohamentes övezetet, mohasivatagot vagy csak ún. gyommohákat (pl. Funaria hygrometra, Bryum argenteum, Marchantia polymorpha) találnak. Innen távolodva fokozatosan jelennek meg a kevésbé toleráns fajok.

A mohák mint bioindikátorok legszélesebb alkalmazási területe azonban a nehézfémterhelés bioindikációja. Alkalmazásukkal egészen kis területek, pontszerű szennyezőforrások környezete ugyanolyan eredményességgel vizsgálható, mint több, diszperz szennyezőforrás hatásának kitett térségek, mint például nagyvárosok vagy több települést is magába foglaló kistáj-térléptékű élőhelyek, de akár egész országok, sőt kontinensek.

Az utóbbi időben a moha-bioindikáció legfontosabb, legnépszerűbb alkalmazási területévé vált a háttérterhelés vizsgálata. Az észak-európai országokban a moha-bioindikáció nagy múltra tekint vissza (például Rühling – Tyler, 1971). Az 1970-es, 80-as években svéd–dán közös program indult a levegő nehézfém-háttérszennyezettségének felmérésére, amely nyolc elem – cink, kadmium, króm, nikkel, ólom, réz, vanádium és vas – vizsgálatára terjedt ki. Az Északi Miniszterek Tanácsa közreműködésével 1985-ben Svédországon, Dánián, Norvégián és Finnországon kívül egyre több ország kapcsolódott az Atmospheric Heavy Metal Deposition in Europe monitoring projekthez. A vizsgálatokat 1990-ben Európa java részét lefedő mérésekkel egészítették ki. A vizsgálatsorozatot – melyet napjainkra már több mint harminc európai országban elvégeztek – ötévenként azóta is megismétlik, ami hosszú távú és nagy léptékű biomonitoring vizsgálatokat és összehasonlításokat tesz lehetővé.

Ehhez a kezdeményezéshez vizsgálatainkkal Magyarország 1995-ben csatlakozott. Az első sorozat után a méréseket 2003-ban ismételtük meg újra (Ötvös et al., 2003).

E vizsgálathoz a legáltalánosabban használt mohafajok az igen széles elterjedésű Hylocomium splendens és a Pleurozium schreberi. Mellettük vagy hiányuk esetén Hypnum cupressiforme-t és Scleropodium purumot használnak. A mohákat legalább 1–3 mintavételi hely/1000 km² sűrűséggel gyűjtik, egy-egy mintavételi helyet pedig egy kb. 50x50 m-es kvadrátból származó öt-tíz minta homogén keveréke képvisel.