Üvegházhatás

A Földre a Napból az energia elektromágnese sugárzás formájában- rövid hullámhosszú sugárzásként- érkezik. Ennek a sugárzásnak az egységnyi energiája 342 W/m².  A beérkező energia 30%-a visszaverődik a világűrbe, míg a fennmaradó 70% elnyelődik, melegítve a felszínt és a légkört. A légkört a felszínről visszaverődött és hosszú hullámhosszú sugárzássá alakuló- infravörös- sugárzás melegíti fel. Az üvegházhatású gázok úgynevezett falat alkotnak a Föld felszíne és a világűr közt, visszaverve a világűr felé kisugárzódó energiát, ezzel melegedést okozva. Tehát lefelé átengedik a napsugárzást, de nem engedik át a felszínről felfelé haladó hősugárzást. Az üvegházhatás természetes folyamat elvileg, ez a mechanizmus már az ember előtt is működött.  Ekkor a vízgőz, a metán és az ózon voltak a fő összetevői a „üveggázoknak”. A múltban egyensúly állt fent a légkörben. Az ember ezt az egyensúlyt bontotta meg azzal, hogy más üvegházhatású gázokat bocsát ki folyamatosan, melyek növelik a Föld légkörének hőmérsékletét.  A modern kori társadalom óriási mennyiségben kezdte a fosszilis eredetű (szén, kőolaj, földgáz) energiahordozókat elégetni, kiirtani az erdőket, a megnövekedett élelemszükséglet fedezésére megsokszorozni a mezőgazdasági területeket és az állatállományt. Ezzel drasztikusan megnőtt a levegőben a szén-dioxid, nitrogén-oxidok, metán, klórozott szén-hidrogén és egyéb üvegházhatású gázok mennyisége. Manapság a köztudatban globális felmelegedésként emlegetik ezt a problémát. Nagy ipari országok, akik felelősök eme gázok kibocsátásáért kevesebb sikerrel, de próbálnak harcolni a globális felmelegedés ellen, egyezmények és konferenciák formájában. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Földnek ez a „melegedési állapota” egy természetes periódusa bolygónknak, ugyanis a földtörténeti korokban periodikusán változtak az ilyen változások.