Interjú a Klub-rádióban

About us > News

Author
KÖRINFO

A Klubrádió Többet ésszel című ismeretterjesztő műsorában interjút kért Zsíros László Róbert a KÖRINFO tudásbázist létrehozó csapat vezetőjétől. Az interjú apropója a KÖRINFO tudásbázis első szakaszának lezárása és az új webes információforrás publikálása.

 

A műsorvezető a felvezetőben elmondta, hogy nem elég kutatni, módszereket kidolgozni, de azt valahogy a nagyvilág elé is kell tárni. Megnézte a honlapot, és nagyon tetszett neki, mert felhasználóbarát, sok, laikusok számára is érdekes információt talált benne.

Gruiz Katalin erre elmondta, hogy a főként mérnökökből álló fejlesztő csapat is ezért kezdett a tudásbázis létrehozásába, mert megunta, hogy fejlesztéseik, újításaik fiókokban landoltak, mert nem tudták átugrani a piacra vezető szakadékot.

Arra találták ki ezt a pozitív megoldást, a tudásbázis létrehozását, hogy az egyetemi oktatás mellett a gyakorló szakembereket és a közembert is elérjék az információval, a tudással. A tudás kell a hatósági embereknek, a tulajdonosoknak, önkormányzatoknak, akik a környezeti problémákkal küszködnek, és mindenkinek akinek cége vagy családja érdekében döntenie kell környezettel kapcsolatos kérdésekben.

A tudásbázis összerakása nem ez alatt az egy év alatt történt, hanem azt lehet mondani, hogy az elmúlt 25 évben, amikor is a környezettudományos ismereteiket folyamatosan bővítették és rendszerezték a létrehozó szakemberek. Legalább 40 ember vállalt benne komolyabb szerepet, további 100 személy kisebb hozzájárulással vett részt.

Jelenleg 10 000 tétel van az adatbázisban, egy közel 2000 címszavas Lexikon, többek között a modern környezettudományok és környezetmenedzsment más lexikonokban még nem szereplő címszavaival.

A legsikeresebb fejezetek talán az alapismeretek közül a mikroorganizmusok és a vegyi anyagok.

Sok a térkép és a kép. Vannak e-tanfolyamok és technológiai adatbázisok.

Az új módszerek közül azokat szeretjük a legjobban, melyeknél lépésről-lépésre végigvezetjük az érdeklődőt egy-egy ökotoxikológiai teszt vagy környezettechnológia minden lépésén, fotókkal illusztrálva.