A kagylóteszt, vagy kagylómonitor alapja, hogy a kagylók szennyezett vízzel találkozva a normálisan nyitott állapothoz képest összezárják kagylóhéjukat, hogy megvédjék magukat a szennyezőanyaggal való találkozástól, illetve, hogy lerövidítsék az érintkezési időt. A módszer mind vegyi anyagok, mind szennyezett környezeti minták (pl. felszíni víz) tesztelésére alkalmazható.

A vegyi anyag veszélyessége kémiai szerkezetéből adódó immanens tulajdonság, melyet mindig mesterséges „tiszta” körülmények között tesztelünk. Kikerülve a környezetbe - mint szennyezőanyag - veszélyezteti az ökoszisztémát és benne az embert, amely már egy - a környezettel való kölcsönhatás eredményeképpen létrejövő - sokkomponensű folyamat. Ennek mérése, tesztelése a valós környezetet szimulálva történik.

A kagylómonitorban az érzékelő maga a kagyló, mely nagyon érzékenyen reagál a legkülönfélébb vegyi anyagokra, a környezetben megjelenő szennyezőanyagokra. A kagyló észleli a szennyeződést és jelenlétét normál viselkedésének megváltozásával mutatja. Normál körülmények között a kagyló héja körülbelül 70-80%-ban nyitva van légzés és táplálkozás céljából. A héjak csak alkalomszerűen záródnak, és rövid idő után ismét kinyílnak. A kagylóhéj különféle mozgásmintázatokat mutat, amely a szennyezés típusára jellemző és a szennyezőanyag koncentrációjával arányos. Mind édesvízi, illetve tenger kagyló alkalmazható a rendszerben, a legelterjedtebb a vándorkagyló (Dreissena polymorpha) illetve az ehető kék kagyló (Mytilus edulis).