MOKKA Modern mérnöki eszköztár kockázat alapú környezetmenedzsmenthez

Source of the photo
BME
Author of the description
Cseh Balázs

Bevezetés

A MOKKA honlapjára ellátogatva a nyitó oldalon egy általános bemutatót találunk, melyből a bevezetőben a főbb tudnivalókat ismerhetjük meg. A bal oldalon található menüsorban az adatbázis felhasználási feltételeit olvashatjuk, itt találjuk többek közt a honlap alapítóit és az egyes projektek tagjait, melyek közt több tudományos intézmény közreműködik.

Felsőoktatási intézmények közül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, míg tudományos intézmények közül a MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézete vesz részt az egyes projektekben. Nonprofit szervezetek közül a VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht.

Számos környezetvédelmi érdekeltségű cég is partner azonban, úgymint az imént említett érdekeltségű VITUKI Környezetvédelmi, Vízgazdálkodási Kutató és Tanácsadó Zrt., az Aqua Concorde Vízanalitikai és Víztechnológiai Kft., a Cyclolab Kft.,  a DigiKom Kft. és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége egyaránt.

Jogi háttér

A MOKKA honlap a környezetvédelmi tájékozódást segíti elő és igyekeznek, hogy a megjelent adatok kifogástalanok legyenek, ez azonban nem jelent garanciát azok helytállóságára, az oldal fejlesztői semmiféle felelősséget nem vállalnak az egyes megjelent tartalmakért. A dokumentumok felhasználhatóságát tekintve az egyes tartalmak letölthetők és egy példányban kinyomtathatók, azonban sokszorosításuk és más oldalakon történő közzétételük szigorúan tilos.

Alkalmazás

A baloldali menüsorban található Mokka konferencia menüpontban található számos környezetvédelmi vonatkozású előadás anyaga, melyből a kívánt témát kiválasztva mélyebb rálátást kaphatunk az egyes témakörökről magyar és/vagy angol nyelven egyaránt.

A közvetlenül alatta található Képtár menüpont a már megújult Körinfó adatbázis honlapjára navigálja az érdeklődőt, ahol a környezetismeret képtárban az egyes környezeti elemekkel kapcsolatos tudnivalókat talál tematikus képgyűjteményekbe rendezve, illetve egy másik környezetmenedzsment képtárban a környezeti monitoring és a környezeti kockázatkezelés gyakorlati eszköztárával ismerkedhet meg, tematikus képgyűjtemények formájában.

Az Adatbázis megtekintése menüpont alatt több féle szempont rendszer szerint kereshetünk a különböző környezetvédelmi eszköztárak közül. Szűrés lehetséges a különböző kívánt tartalmak szerint, úgymint: általános információ, felmérés/monitoring, technológia, cikk/tanulmány magyarázattal kiegészítve és hulladék/melléktermék kategóriákban, az egyes pontokon belül pedig tovább szűkíthetjük a kört.

Lehetőség van szöveges keresésre is, amennyiben valamilyen konkrét kulcsszóra kívánunk rákeresni. Mátrix szerinti keresés során pedig áttekinthető formában kereshetünk rá az információkra, ahol a bal oldali menüsorban a környezetmenedzsment eszköztárából válogathatunk, míg a felső menüsorból az érintett környezeti elemet választhatjuk meg. Lehetőségünk van továbbá angol nyelvű találatok szűrésének beállítására is.

A MOKKA adatbázisban található információk a következők:

  Remediációs technikák

  Fizikai-kémiai felmérés/monitoring módszerek

  Biológiai, ökotoxikológiai felmérési és monitoring módszerek

  Terjedési modellek

Habár az adatbázis megtekintéséhez regisztrációra nincs szükség, az adatbázis módosításához meg kell adni egy felhasználónevet és jelszót, melyet 24 órán belül visszaigazolnak.

A felső menüsor Mokka menüpontjára kattintva találjuk a már említett általános információkat, illetve tőle jobbra a Célok menüpont alatt olvashatók a tervezett projektek tevékenységeinek leírása (Kockázat alapú környezetmenedzsment és döntéshozás, Kockázatfelmérésben szerepet játszó új metodikák, Kockázatcsökkentési eszközök, Disszemináció, oktatás, népszerűsítés, szemléletformálás, piacra juttatás elősegítése és Hasznosítás).

Résztvevők menüpont alatt a már korábban említett fejlesztők, közreműködők tevékenységeivel kapcsolatos ismertetést olvashatunk.

Az Események menüpont alatt nyomon követhetjük a különböző környezetvédelmi konferenciák aktualitásait idő szerinti bontásban, illetve azok linkjeire kattintva megtekinthetjük azok oldalait is, ahol bővebb információt találhatunk azokról. A Jelentések menüpont alatt pedig megtalálhatjuk a Mokka projektek összefoglaló értékeléseit.

A Publikációk menüpont alatt számos hasznos környezetvédelmi témában mélyedhetünk el magyar vagy angol nyelven. A DST azaz döntéstámogató rendszer a következő menüpont, amely a szakértők tapasztalatát elektronikusan elérhetővé teszi, egy olyan eszközt hozva létre, amely segíti a felhasználót a remediációs folyamat első lépésétől az utolsóig a felhasználás során. A Hírek menüpont alatt pedig a különböző aktualitásokról kaphatunk információt.

A Lexikon menüpontban különböző ismeretlen szakmai kifejezésekre tudunk rákeresni, ahol a részletes leíráson túl számos egyéb navigálás lehetőségét kínálja fel az oldal magyar és angol nyelven egyaránt, amely során valóban elmélyedhetünk egy adott környezetvédelmi vonatkozású területen, így akár egy angol nyelvű szakmai folyóirattal is elboldogulhatunk, ha nehézségeink támadnának a szakmai nyelv használatával.

 

 

 

Source of description