A természeti erőforrások (energia-hordozók, édesvíz-készletek stb.) túlhasználata súlyos környezeti károsodáshoz vezet. Az elmúlt években a természeti tőke fogyása és a fenntartható fejlődésre való átállási kísérletek kerültek a figyelem középpontjába.
A fenntartható fejlődés (sustainable development) elvét az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1987-es Brundtland-jelentésében fogalmazták meg. Egy olyan fejlődési folyamat, ami „kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket”. Az egyik tényező, amit le kellene küzdenie, a környezet elhasználódása, de ezt úgy kell véghezvinnie, hogy közben ne mondjon le sem a gazdasági fejlődés, sem a társadalmi egyenlőség és igazságosság igényeiről.
A Global Footprint Network minden évben összegyűjti azokat az adatokat, amelyekből összeáll minden ország „ökológiai lábnyoma”. Az ökológiai lábnyom egy adott ország hasznos mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási területének arányát veti össze az ország fogyasztásával. Így ki lehet számolni, hogy az országnak mennyi ökológiai erőforrásra van szüksége ahhoz, hogy megtermelje az általa felhasznált javakat és elhelyezze a hulladékát. A különböző országok ökológiai lábnyomát összeadva megkapjuk, hogy mennyivel lépi túl az emberiség azt a határt, amin túl a fejlődés már nem fenntartható. Az emberiség jelenlegi életszínvonalának fenntartásához 1,4 Föld erőforrásaira lenne szükség.
A térkép az emberiség 2005-ben készült ökológiai lábnyoma látható. Minél sötétebb zöld egy ország, annál kisebb az ökológiai lábnyoma. Ökológiai fenntarthatóságát 50-100 százalékkal túllépi például az Egyesült Államok; 100-150%-al Mexikó, Kína, vagy India; több mint 150%-al Egyiptom, Spanyolország, Nagy-Britannia vagy Japán. Ausztrália és Kanada még mindig fenntartható (ezt inkább alacsony népességszámuknak, mint az előrelátó gazdálkodásnak köszönhetik).