A biológiai immobilizáció alapvetően kétféle lehet:
1. Maguk a növények vagy a mikroorganizmus sejtek vagy szervezetek immobilizálják a szennyezőanyagot a sejtjeikben vagy szöveteikben, esetleg szöveteiken kívül. Ez a biológiai lekötés az organizmus élettartamára terjed ki, a szennyezőanyag az élőlény elpusztultával visszakerül az elemkörforgalomba. Ha ezt a folyamatot remediációs technológiában kívánjuk hasznosítani, vagyis a szennyezőanyagot szegregálni, és kiküszöbölni, akkor a biomasszát külön kell választanunk a kezelt környezeti elemtől vagy fázistól (pl. talajvíz kezelése szilárd hordozóra kötött mikroorganizmusokkal, talajvíz eleveniszapos biológiai kezelése).
2. A biológiai immobilizáció másik fajtája eredményét tekintve tulajdonképpen nem különbözik az enyhe fizikai-kémiai immobilizációtól, de a stabilizációhoz szükséges vegyületeket és/vagy külső körülményeket nem fizikai-kémiai ágensek, hanem maguk a mikroorganizmusok vagy a növények állítják elő. Ezek az élőlények lehetnek őshonosak vagy a technológia kedvéért betelepítettek. Immobilizáló biológiai ágensek a pH megváltoztatása, pl. baktériumok általi lúgosítás; a redoxpotenciál megváltoztatása, pl. anaerob körülmények létrehozása fakultatív anaerob mikroorganizmusokkal; kicsapódó vegyületek képzése, pl. szulfidok képzése szulfátlégző mikroorganizmusok által; szorpciót növelő anyagok, pl. bakteriális nyálkaanyagok a rizoszférában, vagy a humuszképződés elősegítése, stb.
MOKKA-Körinfo Lexikon