A sztrichnin igen erős fiziológiai hatású, rendkívül mérgező, indolvázas szerkezeti részletet tartalmazó alkaloid. Képlete C21H22N2O2. A Strychnos növénynemzetség tagjai (200 faj, család: Loganiaceae) tartalmazzák brucin jelenléte mellett. Ezek trópusi tüskés fák vagy kúszó cserjék, kampószerű indákkal.
Egyike a legrégebben ismert alkaloidoknak. 1818-ban Pelletier és Caventou izolálta a farkasmaszlag (Strychnos nux vomica), egy DK-Ázsiában és Ausztráliában honos fás növény magjából (ebvészmag), amelynek fő alkaloidja.
Fizikai és kémiai tulajdonságok
A tiszta sztrichnin szintelen, négyoldalu kis oszlop alakú kristályokból áll. Vízben oldódik, oldata még erősen hígítva is rendkívül keserű. Oldódik kloroformban vagy 90%-os forró borszeszben. Nem oldható alkoholban vagy éterben. Az egészen tiszta sztrichnin salétromsavban színtelenül oldódik, míg a brucintartalom ilyenkor vörös színű oldatot ad. Koncentrált kénsavval készült színtelen oldata káliumbikromáttól ibolyaszínű lesz, amiről a sztrichnin könnyen felismerhető. Kálium-hidroxiddal összeolvasztva kinolin és indol képződik belőle. A sztrichnin savakkal többnyire jól kristályosodó és vízben könnyen oldódó sókat ad. Ezen sók közül az orvosi gyakorlatban rendszerint a salétromsavas sztrichnint, C21H22N2O2.HNO3, használják.
Felhasználás
A sztrichnin a legerősebb mérgek egyike. Állatokra, egysejtűekre mérgezően hat, rágcsálók irtására alkalmazható. A sztrichnint a 16. sz.-ban hozták be először Németországba patkányméregnek, erre a célra még ma is használják.
A sztrichnin a központi idegrendszerre erős izgató hatást fejt ki (egész testre kiterjedő heves görcsrohamok, végül légzésbénulás és halál). A sztrichnin ellenszerei közül legmegbízhatóbb a klorálhidrát és a paraldehid.
Kis adagja a látás, a hallás és a szaglás javulásához vezet, a légzészavarokon is segít, ezért analeptikumként altatószer-mérgezések gyógyítására és a kurare ellenmérgeként használják.