Enzimvizsgálatok talajban

Szerző:
GK

A talaj enzimjeinek forrásai az talajban élő szervezetek, elsősorban a talajban élő mikroorganizmusok.

A talaj mikrobaközösségnek összes génjét alapul véve elképzelhetjük a gének és az azokon kódolt enzimfehérjék sokaságát. Ebből adódik a talaj összes enzimaktivitása, mely mérhető, de csak a jéghegy csúcsa. 

A talajban lévő enzimek vizsgálatán keresztól közelebb juthatunk a talaj mikroorganizmus-közösségének megismeréséhez, jellemzéséhez, képességinek kihasználásig.

Ezek az enzimek és az enzimeket termelő mikroorganizmusok vagy közösségeik biotechnológiai szempontból is nagy jelentőséggel bírnak, hiszen a talaj végtelen tárháza a géneknek, enzimeknek és metabolitoknak. Tehát a talajból szinte bármilyen biológiai molekulához hozzájuthatunk.

Egy adaptálódott talaj, ami azt jelenti, hogy a talajban grammonként jelenlévő kb. egymilliárd élő sejtet arra kényszerítették a körülmények, hogy hozzászokjanak egy újfajta tápanyaghoz, vagy hogy megtanuljanak tűrni, bontani, hasznosítani esetleg nem is természetes, hanem ember által gyártott természetidegen anyagokat is. Ha ez megtörtént, akkor addig ismeretlen új molekulákra, génekre, géntermékekre, fehérjékre vagy metabolitokra számíthatunk.

Forrás

Kezdőkép forrása: http://www.rsc.org/chemistryworld/Issues/2005/October/Riddle.asp