Viperák (Viperidae)

Rendszertani besorolás:

Ország:           Állatok (Animalia)

Törzs:             Gerinchúrosok (Chordata)

Altörzs:           Gerincesek (Vertebrata)

Osztály:           Hüllők (Reptilia)

Rend:              Pikkelyes hüllők (Squamata)

Alrend:            Kígyók (Serpentes)

Család:            Viperafélék (Viperidae)

Alcsaládok:     Azemiopinae

                        Causinae

                        Crotalinae

                        Viperinae

Előfordulás, élőhely:

Európában csupán a Vipera nemzetségéhez tartozó „igazi” viperák élnek. Az e csoporthoz tartozó tíz faj közül hét tartozik az európai hüllőfaunához, de ezek közül csak az általánosan ismert keresztes vipera (Vipera berus) fordul elő kontinensünk nagyobb területein. Ez egyúttal a legmesszebb északra fölhatoló kígyó. ( A terület Angliától Szachalin szigetéig nyúlik).

Magyarországon élő két viperafaj:     rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis)

                                                           keresztes vipera (Vipera berus)

Előfordulási helyük főleg erdők bozótos részei, nyiladékok, erdőirtások és környékük, a bokrokkal, kis fákkal benőtt sziklás hegyoldalak.

A rákosi vipera sztyeppmaradványok lakója. Mai állományai változatos mikrodomborzatú, nedves és száraz gyeptípusok alkotta réteken, legelőkön maradtak fenn, ahol az élőhely változatos mikroklímát és gazdag táplálékbázist biztosít.

Morfológia, felépítés:

A Viperinae és Crotalinae alcsaládok legtöbb tagjára a vaskos, viszonylag széles, néha szinte esetlen törzs, a széles és lapos, háromszögletű és rövid orrú fej és rövid farok jellemző ( a hímeké azonban mindig hosszabb, mint a nőstényeké).

A viperaféléknél szinte kivétel nélküli a függőleges állású szembogár, minthogy szürkületkor és este járnak táplálék után.

E kígyók méregkészüléke igen fejlett. Az erősen megrövidült felső állkapcsokban nagy befelé hajló csőszerűen átfúrt méregfog van. A méregfogak a száj bezárásakor tasakszerű nyálkahártya-redőben helyezkednek el.

A mérge két nagy, a halánték környékén levő mirigyben képződik. Ezek a mirigyek nyálmirigyekből alakultak át. A viperaméreg speciális fermentumainak az összetétele miatt a marási hely környékén a szövetek erősen megdagadnak és elszíneződnek, a nyirokmirigyek megduzzadnak, a megmart rész erősen fájdalmas lesz, a közérzet pedig romlik (szédülés, rosszullét, a testhőmérséklet csökkenésétől származó hidegrázás, a vérnyomás csökkenése, stb.)   

Táplálkozás:

Elsősorban rágcsálókkal (egerekkel, pockokkal, kisebb patkányokkal) táplálkozik, de nem veti meg a békákat, gyíkokat, sőt olykor a madarakat sem. Kiszemelt zsákmányát rendszerint megmarja, s csak miután az a méregtől elpusztult, nyeli le.

Szokások:

A faj rejtőzködő életmódot folytat, és különösen melegben, nagyon éber is, és nagy távolságból észleli a felé közelítő embert. Veszély esetén minden esetben menekülni próbál előbb, de véletlen rálépés vagy megfogása esetén, hangos fújással kísért sziszegéssel igen hevesen védekezik, és a legvégső esetben villámgyors mozdulattal belemar a támadójába, ami nagyon gyakran először csak úgynevezett álmarás, mivel ténylegesen nem marja meg a zaklatót, csak többszöri marása után. Sok esetben az álmarás alatt mérget sem fecskendez be a megmartba.

Téli időszakra dombhátakban lévő rágcsálójáratokba húzódik, ahol hibernált állapotban vészeli át a hideg napokat. A téli pihenőt követően február végén-márciusban jelenik meg, eleinte keveset mozog, és sokat sütkérezik. 

Szaporodás:

A viperák többsége elevenszülő. A kis viperák méregfoga világra jöttük után rögtön működőképes. Az azonnal kikelő, szüleik mintázatát viselő, 12-16 centiméteres utódok hamarosan levedlenek. Az első évben havi rendszerességgel kerül sor vedlésre, majd a növekedés lassulásával mind ritkábban. 

Szerep az ökoszisztémában:

A viperák fő táplálékai közé tartoznak a kisebb gerinces emlősök (pl.: patkány, pocok stb.), így fontos szerepe van a rágcsáló populációk egyedszámának szinten tartásában.

Veszélyeztetettség:

Hazánkban a keresztes vipera ritka. Állományai közül főként a Somogy és Zala megyeiek, illetve a Tokaj-hegyen és környékén előfordulók, igen kis egyedszámúak, pár száz egyedből állók. A faj egyedszáma az alapvetően rejtett életvitele miatt kevéssé ismert. Természetes ellenségei közé a sünök és vaddisznók tartoznak, de a fiatal viperákat szinte minden fogyasztja (nagyobb madarak, vakond, stb.). Az élőhelyek eltűnése és feldarabolódása, a kis egyedszámú állományok teljes elszigetelődése, az élőhelyein folytatott intenzív vadgazdálkodás, valamint az emberi behatások az állományok megfogyatkozásáért felelős legfőbb tényezők. Természetvédelmi értéke: 50.000 Ft.

A rákosi vipera az egyetlen bennszülött gerinces állatfajunk. Legsúlyosabban az élőhelyeinek csökkenése veszélyezteti. Jelenlegi állománya ma már nem képez összefüggő elterjedési területet a Duna-Tisza közén sem. Az egyes élőhelyek között nincs átjárhatóság, a kisebb- nagyobb populációk elszigetelődtek egymástól.

2004-től az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya, több nemzeti park részvételéve, az Európai Unió LIFE- Nature keretének támogatásával, beindította a faj hosszú távú fennmaradását biztosító programját. A program keretében megfelelő kezelési tervekkel, élőhely rekonstrukciós beavatkozásokkal, illetve visszatelepítéssel kívánják biztosítani, hogy a faj állománya stabilizálódjon.

Természetvédelmi értéke: 1.000.000 Ft