Ózon biomonitoring

Bioindikátorokkal jól vizsgálható, a nyári félévben gyakran magas immisszióval jelentkező másodlagos, nitrogénoxidokból, szénmonoxidból és nem metán szerves oldószerekből napsugárzás hatására képződő légszennyezőanyag, a felszínközeli ózon. Karakterisztikája miatt, meteorológiai és emissziós-immissziós okokból indokolt lenne nagyobb területek lefedő vizsgálata, ez azonban műszerekkel költségessége miatt nem kivitelezhető. Ilyen esetekben nyújthatnak segítséget az ózon kimutatására alkalmas növényfajták, melyek a következőek: dohány – Nicotina Tabacum var. Bel W 3, bokros bab – Phaseolus vulgaris var. Pinto, kis csalán – Urtica urens – vad formája, spenót – Spinacia oleracea Var. Monnopa (Arndt, U. et al. 1985) nyárfa – Populus x euramericana var. Gelrica (Arndt, U. et al. 1992) valamint a búza, a mályva és a lóhere (Schafler, P. 1998).

A dohányt ózonindikátorként Európában a ’60-as évek eleje óta alkalmazák, érzékenységét mutatja, hogy már 40 ppb-s koncentráció esetén a leveleken világos foltok – klorózisok jelennek meg, melyek hosszabb ideig tartó ózonterhelés esetén a levélszövet elhalásával sötét színű nekrózisokká változnak (Mülleder, N. et al. 1992).

A károsodás elsőként az idősebb leveleken jelenik meg, majd a felsőbb, fiatalabb levelekre is kiterjed. Az ózonhatást mutató kékeszöld vízfolthoz hasonlító károsodási szimptómák még visszafordítható elváltozások (Knabe, W. et al. 1973). Az ezt követő elparásodott nekrózisfoltok viszont már végleges károsodást jelentenek (ábra), melyek a növény fotoszintézisét csökkentve a levél idő előtti elöregedését okozzák.