Az öntözés a talaj nedvességtartalmának mesterséges úton történő szabályzását, pótlását jelenti. Az öntözést általában száraz területeken, a mezőgazdasági termékek növekedésének előmozdítására, valamint a csapadékszegény időszakokban alkalmazzák. Az öntözésnek további szerepei is vannak a növénytermesztésben, ilyen például a növények védelme a fagy ellen, a gabonatermesztésben a gyomfélék elfojtása, valamint a talaj tömörítésének elősegítése. Az öntözéses gazdálkodás alternatívája a közvetlen esőzéseken alapuló gazdálkodás, acsapadékra épülő mezőgazdaság.
A mezőgazdasági öntözés a legnagyobb vízhasználó a világon. Az USA-ban például a 2000-es statisztikák szerint az öntözővíz használat 520 millio köbméter/nap volt. Az öntözött terület ismeretében 1 négyzetméternyi területre átlagban 2,5 köbméter vizet hasznáéltak fel az év során.
Az öntözés környezeti kockázata igen nagy, gyorsítja a vízciklust, csökkenti a felszíni és felszín alatti vízkészleteket, növeli a párologtatás mértékét, a növényekre vagy a talajra kerülő víz egy része elpárolog, tehéát a talajba visszakerülő víz az oldott anyagokra nézve betöményedett, ami a talajok sóterhelését növeli és szikesedéshez vezet.
A fenntartható mezőgazdálkodás fontos része a gazdaságilag hatékony ugyanakkor környezethatékony vagy ökohatékony öntözés, mely maximálisan takarékoskodik a vízzel, és lehető legkevesebb kárt teszi a környezetben, a vizekben és talajokban.
A felszíni vizekkel történő öntözés is ejt magába környezeti problémát: szennyezett víz vagy ami még veszélyesebb szennyezett lebegőanyag és üledék kerülhet nagy mennyiségben a talajra.