Ugrás a tartalomra
Basic environmental knowledge on ecosystems

Ökoszisztémákra vonatkozó tudományos ismeretek

Szerző:
Gruiz Katalin

Az ökoszisztéma egyik definíciója az, hogy azonos időben és azonos helyen előforduló populációk együttese, melyek mind egymással, mind a környezet abiotikus részével képesek fizikai, kémiai, biológiai kölcsönhatásba lépni. A földrajzi kiterjedés, illetve az ökoszisztéma-határok szerint megkülönböztethetünk lokális, regionális vagy globális ökoszisztémát, környezeti elem szerint vízi és szárazföldi ökoszisztémát, a vízi ökoszisztémán belül pediga tengeri és az édesvízi ökoszisztémát.

Az ökoszisztémán belül jellegzetes és bonyolult együttműködések, egymásra épülések, táplálékláncok léteznek, időben pedig szabályszerűségek és trendek.

Az ökoszisztéma egészét ritkán vizsgáljuk, egyes ökoszisztéma-tagok viselkedéséből prognosztizálunk az egész ökoszisztémara.

A környezettudomány ökoszisztémákra vonatkozó ismeretei kerültek az itt található e-tanfolyamokba. A környezeti hatásom és kockázatok szempontjából megkülönböztetünk vízi és szárazföldi ökoszisztémákat és a Föld teljes ökoszisztémáját.