Siklófélék (Colubridae)

Szerző:
Nagy Regina

Linné az összes általa ismert kígyókat három családba osztotta be s ezeket óriáskígyók, siklók és viperák névvel jelölte meg.

A siklók a többi kígyócsaládoktól abban különböznek, hogy a medencecsontok és a hátsó végtag maradványai hiányzanak, valamint abban is, hogy megjelenik rajtuk a felső halántékcsont, továbbá, hogy az elülső homlokcsontokat mindig hézag választja el az orrcsontoktól. Mindkét állkapcsuk fogakat visel, közülük a felső vízszintesen áll és függőleges irányban nem mozgatható; az alsó állkapocs koronacsontja hiányzik.

A kígyók e legnagyobb családját három párhuzamos sorozatba osztjuk. Ezek közül az elsőnek, a simafogúaknak (Aglypha, a) sorozat) csak egyféle fogaik vannak, melyeken sem barázda, sem pedig átfúrt csatorna nincs; az ebbe a sorozatba tartozó fajok mind ártalmatlanok. A második sorozatba tartoznak a barázdásfogúak (Opisthoglypha, b) sorozat), amelyeknél legalább a hátulsó felső állkapocsfogak egyikének az elülső részén barázda fut végig; az idetartozó fajok gyanúsaknak tekintendők s részben csekély mértékben már mérgesek is, noha az emberre közülük közvetlenül csak kevés faj veszélyes. A harmadik sorozat fajainak, nevezetesen a méregfogúaknak (Proteroglypha, c) sorozat) az elülső felső állkapocsfogai barázdásak vagy át vannak fúrva. E három sorozat mindenikében a formák csodálatos megismétlődésével találkozunk, úgyhogy mindenik felosztható egy oly alcsaládra, melynek fajai a szárazon élnek és egy olyanra, amelynek fajai vízi életmódot folytatnak.

 Simafogúak (Aglypha) családja
Két alcsaládra oszthatók föl, úgymint az igazi siklókra (Colubrinae), amelybe a nemek és fajok jelentősen nagy része tartozik; többé vagy kevésbé a szárazföldi életmódhoz alkalmazkodó állatok, testüket fedélcserép vagy zsindely módjára egymásra boruló pikkelyek födik; a másik alcsalád a szemölcsös kígyók (Acrochordinae), alcsaládja, amelynek tagjai édesvízi vagy félig sósvízi életmódra vannak utalva s testük kültakaróját egymás mellett elhelyezkedő szemcseszerű pikkelyek borítják.

Az igazi siklókat jellemzi, hogy karcsú testük mindenütt egyformán hajlítható, hosszúkás, szép formájú fejük a törzsüktől többé-kevésbé világosan elkülönült, farkuk pedig hegyben végződik. Törzsük felső részét zsindelyszerűen egymásra boruló sima vagy bordás pikkelyek, alsó részüket pedig nagy pajzsok borítják. Az áll pajzsait barázda választja el egymástól s a farkrész pajzsai egy vagy két sorban sorakoznak. Az állkapcsokat és a szájpadlást számos egyforma alkotású fog fegyverzi, melyek közül egyesek, olykor a legelsők, olykor pedig a leghátulsók közül, nagyságuk által tűnnek ki. Az igazi siklók tehát oly méregtelen kígyók, melyek szabályos alakjukkal és egyes testrészeik alkotása tekintetében mintegy az általános kígyótípust tárják elénk. Közülük egyesek szellemi képességeik tekintetében alig állnak az óriáskígyók mögött, így például az Aeskuláp-kígyó, míg mások ismét alig szárnyalják túl e tekintetben a féreg  alakú kígyókat.

Mintegy 1000 fajuk ismeretes, melyek számos nemzetség között oszlanak meg. Az egész földkerekségen elterjedtek, de egyik sem húzódik fel közülük a sarkkörig s a nem európai fajok egyike sem éri el a 60° északi szélességet sem. Hiányzanak a Csendes-óceánnak a Bismarck- és Salamon-szigetektől keletre eső apró szigetein is. Tartózkodási helyük nagyon különböző, valamint életmódjuk is, melyre azonban pupillájuk alkotásából alig lehet következtetni, hiszen nem valamennyi kerekpupillájú faj nappali állat, és nem is mindegyik hasítékpupillájú folytat éjjeli vagy szürkületi életet, hanem gyakran részben a föld alatt élnek, amennyiben zsákmányukat annak odújába követik. Kivételesen előfordul az is, hogy szemrésük nem hasítékszerű, hanem egy ponttá húzható össze, ami arra szolgál, hogy a nappali kígyók szemét a túl élénk fénytől megóvja.

Táplálékuk kisebb gerinces állatok, egyes fajok azonban kisebb emlősökre és madarakra is vadásznak s elég számos faj táplálkozik megfelelő nagyságú halakkal. A kisebb fajok csigákkal, férgekkel, rovarokkal és azok lárváival is beérik. Áldozatukat nem lesből fogják meg és sohasem a véletlenül odatévedő állatot  várják, hanem ha észreveszik a megfelelő zsákmányt, utána lopóznak, gyorsan követik és úgy ragadják meg. A békákkal és halakkal táplálkozó fajok zsákmányukat minden különösebb előkészület nélkül nyelik le, a békákat gyakran a hátulsó lábukkal, a halakat pedig a fejükkel küldik előre a torkukba, ezzel szemben azok, amelyek madarakból és emlősökből táplálkoznak, áldozatukat először megfojtják s csak azután nyelik le, de a kisebb gyíkokat és egereket ezek is előzetes megfojtás nélkül fogyasztják el. Egyes fajok, még legközelebbi rokonaikat sem zárva ki, kígyókkal élnek, amelyeket oly módon nyelnek le, mint a halakat, és oly gyorsan, hogy csak azonnali beavatkozással menthetők meg azáltal, hogy farkuknál fogva kihúzzák garatjából, illetőleg gyomrából.

Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata)
Alrend: Kígyók (Serpentes)
Család: Siklófélék (Colubridae)

Forrás

http://hu.metapedia.org/wiki/Sikl%C3%B3f%C3%A9l%C3%A9k
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sikl%C3%B3f%C3%A9l%C3%A9k
Alfred Edmund Brehm: Az állatok világa - Légrády testvérek (1905)
http://snakegalery.atw.hu/
Carl Linnaeus: Systema Naturae