Vulkáni tevékenység

Szerző: 
Vaszita Emese

A vulkáni tevékenység és a hozzá kapcsolódó jelenségek vizsgálatával a vulkanológia foglalkozik. A vulkánok vagy tűzhányók a Föld felszínének olyan hasadékai, amelyeken a magma, az asztenoszféra (a Föld felső köpenyének alsó, képlékeny, közvetlenül a litoszféra alatt található része) izzó kőzetolvadéka, a felszínre jut. A vulkánok keletkezésének legfontosabb tényezője a Föld belső hője, melyet az ősidőktől a radioaktív anyagok bomlása gerjeszt. A Föld belső hője a földköpenyben konvekciós áramlásokat hoz létre, amelyek elmozdítják az asztenoszféra tetején úszó kőzetlemezeket, amelyek egymáshoz képest eltávolodhatnak vagy egymásra tolódhatnak. Ott, ahol a litoszféralemezekben repedések keletkeznek, az izzó magma a felszínre juthat. A vulkánok kialakulásának további fontos tényezői a szerkezetföldtani viszonyok. A kőzetekre ható erők úgynevezett feszültségtérben jelennek meg. A kőzetnyomás hatására a feszültségtérben keletkezett vetődéseken nyomul a felszínre a magma. A vulkanizmus, a hegységképződés, mint Földünk nagy geológiai folyamatai, a kőzetlemezek mozgásával (lemeztektonika) magyarázható. A Föld aktív vulkánjai a kőzetlemezek határaihoz, főleg a mélytengeri árkokhoz és az óceánközépi hátságokhoz kapcsolódnak. A lemezmozgások alapján megkülönböztetjük: a távolodó kőzetlemezek, a közeledő kőzetlemezek és a forró pontok vulkanizmusát.

A magma felszíni tevékenysége a vulkanizmus. Ebből keletkeznek világszerte a vulkáni kúpok, vulkáni hegységek. Vulkanizmusról csak akkor beszélünk, ha a magma eléri a Föld felszínét (ilyenkor láva lesz belőle). Olyankor, amikor a magma a mélységben megreked, és ott kristályosodik kőzetté, a folyamat neve magmatizmus. A vulkáni kitörések osztályozhatók a kiszórt piroklaszt térfogata és a felszínre jutó anyag összetétele szerint.

A posztvulkáni jelenségek a vulkáni kitörések végleges megszűnte után is jó ideig tapasztalható jelenségek gyűjtőneve. Lényegében gázszivárgásokról van szó, melyeknek hőmérséklete és intenzitása az idők múltával csökken. Három nagy csoportot különböztetünk meg. A szolfatara – vízgőzt és kénes vegyületeket bocsát ki, 200 °C-ig terjedő hőmérsékleten. A szolfatarák körül kénkristályok rakódnak le, ami jellegzetes sárga színt kölcsönöz nekik. Fumarola – magas hőmérsékletű (100-200 °C) gőzömlések, melyek szén-dioxidot, kén-dioxidot és hidrogén-szulfidokat is tartalamazhatnak. Hévforrások – fumarolához hasonló jelenség, azonban hőmérséklete jelentősen alacsonyabb (100 °C alatt). Ezeknek egyik típusa a gejzír valamint a soffioni (bórsavas gőzömlés).

További képeket és térképeket találhat a vulkánokról, ha ide kattint!