A védelem alatt álló állatok a természetvédelmi hatóságok által védelem alá helyezett fajok egyedei. A védett állatok elejtése, háborgatása, élőhelyük zavarása tiltott és büntethető. A védett állatfajok száma Magyarországon több mint 6000.
A fokozottan védett állatok közé rovarok, kétéltűek, és gerincesek, például hüllők, madarak és emlősök tartoznak. Ezeket a védett állatok címszó alatt találod a KÖRINFO tudásbázisban.
A gerincesek hagyományos osztályai és a fajok száma a Földön:
1. Halak (Pisces) – 29 300
2. Kétéltűek (Amphibia) – 5918
3. Hüllők (Reptilia) – 8240
4. Madarak (Aves) – 9934
5. Emlősök (Mammalia) – 5416 (Wikipédia)
A gerincesek fő jellemzője, hogy testükben a hátoldalon porcogós vagy csontos belső váz van: a gerinchur vagy gerincoszlop. Testük általában szimmetrikus. A gerincoszlop a test hátoldalán hosszában fut, az agyat és gerincagyat köti össze. A hasoldalon a bordáktól formált mellüreg és hasüreg a belső szerveket foglalja magába és védi.
A gerincoszlop fejlettségétől függően különbözhet, a legfejlettebb megoldás a csigolyákból álló gerincoszlop. A csigolyáknak különböző nagyságú és különböző irányban álló nyúlványai vannak, melyek közül a hátiak a gerinccsatornát zárják körül s ebben fekszik a gerincagy; a csigolyák testével és harántnyúlványaival ízesülnek a mellkast körülzáró bordák. A gerincoszlop mellső része koponyává módosult s az agyat zárja körül. Ez maga szintén csigolyákból formálódott. A koponyával mell- és hátoldal felé porcogós, vagy csontosodott vázrészek ízesülnek, s ezek a száj és orrüreget zárják körül, tehát a gerincesek feje koponyából és arcból áll. A test többi része törzsre és farokra különül el. A végtagok száma állandóan két pár, egyes esetekben azonban egyik, néha pedig mindkét pár elcsenevészesedhet (kígyók). A végtagok lehetnek úszók, szárnyak, kezek vagy lábak, de minden esetben azonos, vagy legalábbis is igen hasonló belső csontszerkezetet mutatnak. A testhez való ízesülésüket a vállöv és medenceöv biztosítja.
A gerincoszlopok részeinek, a fejnek, a végtagoknak s általában az egész testnek a mozgását az izmok biztosítják.
A bőr mindig két rétegből áll, a hámból és irhából, mely utóbbiból hajszálak, szőrök, sörték, tüskék, tollak, pikkelyek, körmök és karmok fejlődhetnek. Az irharétegben edény-, ideghálózatot, továbbá különböző váladékot szolgáltató mirigyeket is találunk.
Az idegrendszer középpontja a koponyában fekvő agy és az ezzel összefüggő gerincagy, amelyekből a test minden részét behálózó idegek erednek.
A belső szerveket az úgynevezett szimpatikus idegrendszer látja el idegekkel. A magasabbrendű külső érzékszervek valamennyien a fejen foglalnak helyet s az agytól nyerik idegeiket; de a tapintás érzékének végkészülékei a testfelület más pontjain is emelkedhetnek. A tapintás-, szaglás-, ízlés-, hallás- és látás külső érzékszerveket valamennyi gerincesnél megtaláljuk. a
A bélcsatorna mindig jól fejlett, rendesen hosszabb a testnél s ezért többszörösen hurkolt; több részletre különült. A szájnyílást az alsó és felső állkapocs, valamint a szájpad fogja körül, melyek közül az első a koponyával mindig mozgékonyan ízesül, míg a más kettő többé-kevésbé szorosan összenőtt s a legtöbb esetben fogakkal fegyverzettek. A szájban fekszik a nyelv is s ezen kívül több mirigy is ide önti váladékát. A szájnyílás után az emésztőgyomor következik majd a vékony-, vastag-, vak- és végbél.
A lélegzés tüdővel, vagy kopoltyúval történik. Az egyszerű, vagy kettős vérkeringés központját mindig a gerincoszlop alatt fekvő szív képezi, mely 2−4 rekeszű és összehúzódása a vért a külön falakkal ellátott véredényeken át az erekbe s egész testben eloszlatja, majd ismét visszafogadja.
Kiválasztó szervekül a vesék szolgálnak, mig elválasztókul a máj, hasnyálmirigy, lép.
A szaporodás ivaros úton történik, rendesen váltivarúak s csak ritkább esetben fordul elő himnősség (egykét hal), vagy eleveneket hoznak a világra, vagy pedig tojnak; az embrióknak mindig a háti oldala kezd hamarább fejlődni s ezek hasoldalukkal függenek össze a tápláló székkel.
A geológiai korszakokban legelőször a halak jelentek meg, ezeket követték a kétéltűek, csúszómászók és madarak, végre az emlősök, mely utóbbiaknak első megjelenésre a triászra esik.