Túzok (Otis tarda)

Rendszertani besorolás

Ország: Állatok (Animalia)

Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)

Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)

Osztály: Madarak (Aves)

Rend: Darualakúak (Gruiformes)

Család: Túzokfélék (Otitidae)

Nem: Otis

Faj: Otis tarda

Előfordulás, élőhely:
Élőhelye a tágas sztyepp, kultúrsztyepp. A túzok számára a hajdani földművelés volt kedvező, és a madár Közép-Európában sokfelé gyakorinak számított. A gépesítést követően állománya mindenütt és folyamatosan fogy. Az ausztriai Seewinkelbe (Hanság) a repcetermesztés megkezdését követően 1920 táján Magyarország felől vándorolt be. A repce téli fő táplálékát jelenti.
Hazánkban a túzokok száma szintén nagyon megfogyatkozott, jelenleg kb. 1000 példánya él, elsősorban Tiszántúlon. Ezenkívül kis részpopulációi ismertek, melyek fennmaradása hosszú távon aligha várható. 

Morfológia/felépítés
Testhossz: hím: 90−105 cm, tojó: 75−85 cm;
Szárnyfesztávolság: hím: 210−240 cm, tojó: 170−190 cm;
Testtömeg: hím: 8−16 kg, tojó: 3,5−5 kg.

A legnagyobb hímek a térség leg­nehezebb madarai, a tojóknál kb. 30%-kal nagyobbak és több mint kétszer súlyosabbak. Erős testfelépítést, kifejezett melle főleg röptében feltűnő. Hosszú szárnya mélyen „uj­jas", repülésmódja hasonlít a rétisaséra, fenséges, megsza­kítás nélküli, kimért szárnycsapásokból áll. A talajon a mel­lén lévő vörhenyes árnyalatról és egyszínű, szürkés fejéről ismerhető fel. Szárnyán felülről sok fehér szín látható, a szárnyfedők széles panelje elüt a feketés karevezőktől és az okkerbarna vagy barnássárga felső-elülső szárnytól, a fehér szín beterjed a fakó külső szárnyra is (a kézevezők és fe­dőik elmosódottan barna hegyűek, nem feketék).

Kifejlett hím: hatalmas, a mell és a nyak alsó részének oldala vörhenyes (nyugalmi ruhában kevésbé), a fej és a nyak felsőrésze ké­kesszürke; a nyak nagyon vastag, az áll oldalán hosszú, sörteszerű tollak láthatók (ezeket dürgéskor felmereszti, nyu­galmi ruhában hiányoznak), a szárnyon még összecsukva is lehet némi fehér. A dürgő hím azonnal felismerhető, mert sokkal több fehéret mutat.

Kifejlett tojó kisebb a hímnél (bár a leg­nagyobbak mérete közel áll néhány fiatal híméhez és az ivarmeghatározás nem mindig lehetséges csak a méret alapján). Tollazata abban tér el a nászruhás hímétől, hogy a fején kevesebb a kék árnyalat, helyette halvány hamuszürke, sárga színezettel, gyakran hiányzik a vörhenyes szín a nyak aljáról (ehelyett világos kékesszürke) és a mellről (ehelyett inkább világosokker-barna), felülről a szárnyon kevesebb a fehér, és ez csak ritkán látható az összezárt szár­nyon; ennek ellenére néhány hím nagyon hasonlít egyes szubadult hímekre, főleg télen.

Táplálkozás 
Tápláléka fűfélék, mindenféle mag, emellett rovar, apró rágcsáló (egér), madártojás, férgek, csigák. Télen a víz helyett havat fogyasztanak. Téli táplálékukban nagyon fontos a repce és a takarmánykáposzta, melyekkel a csapatokat helyhez lehet kötni.

Szokások
Az erdős vidéket mindig kerüli, mert minden bokorban elrejtőzött ellenséget sejt. A lakott épületek közelségét sem szereti. Megszokott legelőterületén a legcsekélyebb változás, már egy kiásott kisebb gödör is gyanús neki és veszélyt sejt benne. Télen még óvatosabb, mint nyáron, mert ekkor a lábonálló vetés sokkal több védelmet nyújt neki. Éjjel mindig a legelhagyatottabb ugarokon, tarlókon pihen, ezeket csak szürkületkor keresi fel. Úgy látszik, hogy felváltva, még éjjel is őrködnek a csapat biztonsága felett.

Járása lassú és kimért, azért meglehetős méltóságteljesnek is mondható; de ha kell, olyan gyorsan is tud futni, hogy a kutya csak igen nehezen érheti el. A felszállásnak egy-két ugrással nekiszalad, s bárcsak lassan emelkedik fel, mégsem erőlteti meg magát vele; lassú szárnycsapásokkal halad, s csak amikor egy bizonyos magasságot elért, akkor indul neki és pedig olyan sebesen, hogy csak igen biztos kezű vadász találhatja el golyóval.

Szaporodás
Áprilisban a kakasok korábbi, megszokott dürgőhelyükre vonulnak és ott némán, szárnyaikat kifor­dítva, és így sok fehér tollat mutogatva dürögnek, a leghatásosabban a kora reggeli és alkonyati órákban. A messziről is látható, vakító fehér szín csalogatja oda a tyúkokat, majd miután párosodtak, ismét eltávolodnak. A fészek­ként szolgáló sekély gödröt jóval távolabb kaparják ki. A költések többnyire május első felében kezdődnek, a kotlási idő 21-26 nap, tehát rövidebb, mint a házi tyúké, amely 28-30 napig ül a tojásokon. A fészekalja 2-3 tojásból áll. A tyúk többnyire reggel, déltájban és este hagyja el 15-60 percre a fészket, hogy táplálkozzon. Ezután megfor­gatja a tojásokat, és tovább kotlik. A csibék nyomban futnak, egyébként eleinte nagyon ügyetlenek, a tyúk az első két héten a rovar­táplálékot eléjük tartva eteti őket. Öthetes korukban már repülnek, ősszel a kakasok és tyúkok külön csapatokba verődnek.

Szerepe az ökoszisztémában
Tápláléka vegyes, részben növényi, részben állati eredetű. Lényeges kártételéről nincs tudomásunk s így inkább közömbösnek lehet minősíteni. 

Veszélyeztetettség 
Fokozottan védett madárfaj, természetvédelmi értéke 1.000.000 Ft.
A magyar Vörös Könyv szerint a kipusztulással közvetlenül veszélyeztetett faj. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista alapján magyarországi állománya alapján az ún. sebezhető fajok kategóriájába tartozik. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) európai Vörös Listáján szintén szerepel, mint sérülékeny faj.

Hasznosíthatósága az ember által
Korábban vadászható faj volt a túzok.
A túzok védelmének első lépése a vadászati korlátozás, majd a teljes vadászati tilalom elrendelése volt, amit 1970-ben követett védetté nyilvánítása is.