Pézsmapocok (Ondatra zibethicus)

Kép forrása
http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9zsmapocok
Leírás szerzője
Cifka Fanni

Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Eutheria)
Öregrend: Euarchontoglires
Rend: Rágcsálók (Rodentia)
Alrend: Egéralkatúak (Myomorpha)
Öregcsalád: Muroidea
Család: Hörcsögfélék (Cricetidae)
Alcsalád: Pocokformák (Arvicolinae)
Nemzetség: Ondatrini
Nem: Ondatra

Faj: Ondatra zibethicus

 

Előfordulás, élőhely

Eredetileg Észak-Amerikában és Kanadában őshonos, 1905-ben került be Európába, Prága mellé egy gazdaságba, elsősorban értékes bundája miatt telepítették be. Gyorsan elterjed egész Európában és Ázsia nyugati részein, a folyamatot évi kétszeri vándorlása segítette elő. Tavasszal és ősszel felkerekedik és új lakóhelyet keres magának, e két alkalmat leszámítva egy helyben él. Elterjedésének gyorsaságát azzal is magyarázzák, hogy az állat az új területeken szabad ökológiai niche-t talált, a táplálkozásban hozzá legközelebb álló vízi pocok (Arvicola amphibius) sokkal kisebb, az eurázsiai hód (Castor fiber) sokkal nagyobb és télen csak fakérget fogyaszt. Elsősorban álló- és lassan folyó vizek lakója, a part mentén készít odút nádból, sásból és egyéb növényekből. Ezek az építmények akár másfél méter szélesek és egy méter magasak is lehetnek. Üregeik egyik kijárata gyakran a víz alatt, másik a víz melletti parton található, az utóbbit fűcsomóval náddal igyekszik betakarni és elrejteni. Főleg nővényeket, tavi kagylókat fogyaszt, ezek lelőhelyén gyakori, de nem veti meg a kultúrnövényeket és a szántóföldek növényeit sem. Betelepülése károsabbnak bizonyult, mint amekkora hasznot hoz a bundája, ezért Nyugat-Európában próbálják visszaszorítani, sok helyen állami támogatással folyik befogása, irtása. Ezzel szemben Kelet-Európában Oroszországba, Finnországba és Észak-Kínába tervszerűen lettek betelepítve, mert az itteni terep- és mezőgazdasági viszonyok közt sokkal több hasznot hajtanak, mint amennyi kárt okoznak. Hazánkban is elterjedt.

Morfológia, felépítés

A pézsmapocok a legnagyobb ismert pocokfaj, 54-56 cm-esre is megnőhet és akár 2 kilót is nyomhat. Jól megkülönböztethető más magyarországi kisemlősöktől, jóval nagyobb a hasonló felépítésű vándor patkánynál és a vízi pocoknál is, különleges ismertetőjegye két hosszú sárga metszőfoga, 20-25 cm-es szőrtelen farka és széles, lapos feje. Az idősebb pockok zápfoga gyökeret ereszt, így könnyen megállapítható a koruk. Testfelépítése alkalmazkodott a vízi életmódhoz, ujjain úszóserte, tövükön úszóhártya is található. Hátsó lábai jóval hosszabbak az elülsőknél és éles, hosszú karmokban végződnek, úszás során főként ezeket és a farkát használja. A víz színén és a víz alatt egyaránt jól mozog, megfigyelők szerint 7-12 percig is képes a felszín alatt maradni. Bundája felül fényes gesztenyebarna, alul barnásszürke, a puha, rövid és meglehetősen sűrű szőrzetben, fényes, hosszú fedőszőrök találhatók.

Szaporodás

Az ivarérettséget általában egyéves korára éri el. Évente 3-4 alkalommal fial, alkalmanként 7-8 utódot hozva a világra, vemhességi ideje 23-27 nap közé tehető. A kölykök csupaszok és vakok, 11 nap múltán nyitják ki a szemüket és már 20 nap múlva önállón kirándulnak a vízben. 3-4 hét után történik meg az elválasztás, ekkor a territóriumtartás miatt az állatok kénytelenek új revírt (vadászterület, élettér) keresni. A nevük onnan származik, hogy az ivarérett hímek a párzás ideje alatt és az azt megelőző üzekedés közben átható pézsmaszagot árasztanak, amelyet egy a hasukon található mirigy váladéka idéz elő. Egész területüket megjelölik ezzel az erős, átható szaggal. A pézsmapockok egyedei átlagosan másfél-két évet élnek.

Táplálkozás

A pézsmapocok alapvetően növényevő állat, de nem veti meg az állati eredetű eledelt sem. A vízinövények mellett fogyaszt tavi kagylókat, csigákat, kártevője a kultúrnövényeknek és a szántóföldeknek is. A kagylókat harapással szétnyitják vagy a partra viszik őket és megvárják, míg a kagyló maga nyitja fel a héját. Döglött halakon is megfigyelték, hogy valamilyen állat kikezdte a tetemeket, ami arra utal, hogy elegendő táplálék hiányában dögöket is fogyasztanak.

Életmód

A vízi életmódot folytató pocok évi kétszeri vándorlását kivéve egy helyben él, családi csoportokat alkotva föld alatti odúkban, melyek egyik bejárata általában a víz színe alatt található. Kedveli a töltések melletti sekély vizeket és a sűrű nádasokat, nappal és éjszaka is tevékeny, annak ellenére, hogy erős napfényben igen rosszul lát. A szárazföldön igen esetlenül mozog. Téli álmot nem alszik, de a hideg évszakban rövid pihenőt tart part menti odújában, ekkor az üreg falát alkotó nádból, sásból táplálkozik, a keletkező hiányt melegebb időben pótolja. Kevés természetes ellensége miatt jó helyen keresve megfigyelhető. Az emberre nézve nem veszélytelen, fenyegetett helyzetben támad és fogaival mély sebeket ejthet. Előfordult már, hogy a pézsmapocok veszett volt, ezen kívül a legtöbb leptospirákkal (a leptospirosist okozó Leptospira interrogans baktérium) fertőzött.

Az állat jelentős károkat okoz a töltések és gátak megrágásával, összefurkálásával, nehezítik a vízgazdálkodást, a folyószabályozást és a mezőgazdaságot. Haltenyészetekben megrongálja a hálókat.

Ellenségei

Európában kevés állat fenyegeti, ezek az európai vidra, a hiúz, a róka, a menyét és a sas, Észak-Amerikában az amerikai nyérc.

Vadásszák bundájáért és sok helyen irtják kártékony tevékenységéért. A föld alatt foszforhidrogént képző szerekkel pusztítják, a víz színén klórfacinonos csalétekkel fogják be.

Szerepe az ökoszisztémában

Európában szabad niche-re települt, így említésre méltó károkat az élővilágban nem okoz. Nyugat-Európában számít alapvetően kártékony állatnak, de itt is tartanak telepeket az értékes bunda hasznosítására. Életmódjuk kis mértékben károsítja a part menti talajokat, nagyon ritkán vizesítik a járat szárazföldi kijáratának környékét vagy összefonódó, nagyobb járataik a talaj kismértékű megsüllyedését okozzák. Az odvaikba hurcolt növények tápanyagként szolgálhatnak más talajlakó állatoknak is.

Veszélyeztetettség

Nem veszélyeztetett, hazánkban nem védett

Szerző által felhasznált források

Jermy Tibor és Balázs Klára (szerk.) A növényvédelmi állattan kézikönyve VI. Akadémiai Kiadó, 1988

Fazekas György – Szerényi Gábor: Biológia,  Scolar Kiadó, 2009

http://fr.wikipedia.org/wiki/Rat_musqu%C3%A9

http://mek.niif.hu/03400/03408/html/572.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9zsmapocok#.C3.89letm.C3.B3dja