MIRA gyógyvíz

Kép forrása
http://muzeumantikvarium.hu/item/mira-viz---gyogy-es-keseruvizforras-rt-
Leírás szerzője
GK

A Míra gyógyvíz összetételét a nátriumszulfát (glaubersó) határozza meg, de tartalmaz konyhasót és magnéziumszulfátot (keserűsó) is.

Összetétele

Magnézium (Mg2+): 496 mg/l

Nátrium (Na+): 4800 mg/l

Kalcium (Ca2+): 230 mg/l

Hidrogénkarb. (HCO3): 1226 mg/l

Szulfát (SO42-): 8060 mg/l

Klorid (Cl-): 2700 mg/l

Összes alkotóelem: 17 565 mg/l

Történet

A Mira gyógyvizet az 1920-as évek elején Jászkarajenő határában, kutatás közben találták meg, ahol azután rövid időn belül megindult a gyógyvíztermelés. Az aránylag kis területen belül előforduló gyógyvizek a felszín alatt 2-4 m közötti mélységben szivárognak, s közben az agyag piritjét kénsavvá bontják, amely oldatba hozza a földpátot és a dolomitot. A palackozás kezdetén a 3 m-es kutakból kitermelt és gyengébb minőségű gyógyvizet keserűvíznek (Mira keserűvíz, Mira Baby), a 4 m-es kutakból kitermeltet pedig glaubersós gyógyvíznek (Mira glaubersós víz) minősítették és így forgalmazták. Később azonban kiderült, hogy mindhárom gyógyvíz jellege nátrium-szulfátos (glaubersós) és kizárólag az összes oldott anyagtartalomban mutatható ki különbség.

Alkalmazási területe

A Mira glaubersós gyógyvíz mérsékelt keserűsótartalma enyhe hashajtó, béltisztító hatású. A gyógyvíz átmossa a bélcsatornát, leoldja a nyálkahártyáról a gyulladásos váladékot, eltávolítja a hurutot okozó baktériumokat és ezek bomlástermékeit és a széklettel együtt kiüríti. A gyógyvíz epehajtó tulajdonsággal is rendelkezik. A glaubersó epehólyag-összehúzó hatásának köszönhetően az epehólyag kiürül, megszűnik a kőképződésnek kedvező epepangás, és fokozódik a májban az epeelválasztás, melynek eredményeként az epehólyag gyorsan megtelik friss epével, amelyben nincsenek jelen a kőképződés feltételei és kisebb gyulladás kialakulásának a veszélye is. (Az epekövesség kialakulásában az epehólyagban lévő epefolyadék besűrűsödése játszik fontos szerepet. Ez akkor következik be, ha órákig nem húzódik össze az epehólyag és nem ürül ki a besűrűsödött epe, és a benne lévő koleszterin eléri azt a töménységet, amikor kicsapódik és alapul szolgál az epekövesség kialakulásának. Az epe kiürülése után a májból friss epe folyadék érkezik, amelyben a koleszterin koncentrációja még messze van a kicsapódáshoz szükséges töménységtől, de jó néhány óra alatt ismét besűrűsödik és újra kialakulhat a kőképződés veszélye. Mindez megelőzhető a Mira gyógyvíz rendszeres fogyasztásával.) A gyógyvíz kúraszerű használata tehát gátolja az epekőképződést és az epehólyag-gyulladás kifejlődését.

A Mira glaubersós gyógyvíz anyagcserére gyakorolt hatása régóta ismeretes, Halmy László professzor és munkatársa Kovács Ferenc főorvos legújabb vizsgálatai (4.1.3.1.) is ezt támasztják alá: Elhízott betegeket 1000-1500 kcal energiatartalmú diétával kezeltek, amit kiegészítettek napi 3x2 dl Mira gyógyvíz adásával, a kontroll csoport csak diétát kapott. Négy hét után azt tapasztalták, hogy a Mira glaubersós gyógyvizet is fogyasztó elhízottak lényegesen jobban fogytak, mint a kontroll csoportban lévők és emellett jelentős javulás következett be a szérum koleszterin szintjükben is (csökkent a vérben az érelmeszesedés szempontjából fokozott kockázatot jelentő LDL-koleszterin, és triglicerid koncentrációja), és javult a szervezet szénhidrát felhasználó képessége (csökkent a vércukorszint). A fentiek alapján elmondható, hogy a Mira víz eredményesen alkalmazható fogyókúra kiegészítésként, melynek hatására nemcsak fogyás következik be, hanem az elhízás mellékhatásaként jelentkező cukorbetegség és magas vérzsír szint csökkenése is elérhető.

Adagolás

A Mira glaubersós gyógyvízből az epeutak és epehólyag betegségeinek kezelésére naponta 1–2 szer 2–3 dl ajánlott, idült megbetegedés esetén 4-6 héten át. Bélhurut esetén naponta kétszer 1–2 dl elfogyasztása javasolt. A gyógyvizet éhgyomorra kell meginni. Fogyókúra kiegészítőként napi 3x2 dl gyógyvíz fogyasztása ajánlott a főétkezések után. Cukorbetegségben, magas koleszterinszint estén, valamint májgyulladásnál (vírusos és toxikus esetben is) kúraszerűen napi 2–3 dl ajánlott.

Nem használható heveny gyomor- és bélhurut, savhiány, vérző gyomor- és bélfekély, szívgyengeség, hasmenés és jelentős folyadékveszteség esetén.

Fogyókúrázóknak

Dr. Halmy László: Mira-vizes ivókúra hatása a zsíranyagcserére és az epehólyag állapotára című tanulmányában leírja a Míra-víz alkalmazásának eredményeit fogyókúrához.

Vizsgálatunk célja annak megállapítása volt, hogy Mira-vizes ivókúrával kiegészített fogyókúra során hogyan alakul a betegek testtömege, továbbá zsír- és szénhidrát-anyagcseréje. Ennek keretében a következő paraméterek vizsgálata volt a célkitűzésünk: testtömeg, testtömeg-index, haskörfogat, csípőkörfogat, zsírtömeg, zsírszázalék, alapanyagcsere, terheléses cukorgörbében mért cukorértékek összege, szérum koleszterin, szérum LDL-koleszterin, szérum HDL-koleszterin, szérum trigliceridszint és az úgynevezett májenzimek (GOT, GPT, gamma-GT) aktivitása, továbbá változik-e az epehólyag epehomok-tartalma.

Módszerek: A 15 beteget energiaigényük szerint napi 1000-1500 kcal tartalmú étrendre állítottuk be, belgyógyászati átvizsgálás, dietetikus interjú és tanácsadás után egy hónapos időtartamra. Étrendjüket kezelés alatt ellenőriztük. További 11 beteget az epehólyag-sludge ( epehomok ) változása alapján B módú ultrahangvizsgálattal észleltünk 1 hónapos ivókúra után.

A testtömegmérés digitális kijelzésű elektromos mérleggel, az alapanyagcsere meghatározása Deltra-Trac műszerrel, a zsírtömeg és a zsírszázalék bioimpedencia-méréssel, a kémiai paraméterek rutin laboratóriumi módszerekkel kerültek meghatározásra. A Mira-víz adagja napi 3x2 dl volt.

Az eredményeket egymintás t-próbával értékeltük.

Eredmények:  A kezelt betegek testtömege 108,8 kg-ról 102,2 kg-ra csökkent (p < 0,05). Haskörfogatuk átlaga 126,0 cm-ről 119,8 cm-re (p =0,004) testtömegindexük 38,6-ról 36,6 kg/m2 értékre csökkent.

A kezelés során a betegek zsírtömege mintegy 4 kg-mal, testzsírszázalékuk 2,4%-kal csökkent (p =0,005, illetve p <0,05).

A 75 g dextrózzal végzett per os cukorterhelési görbe 4 pontjának átlaga 7,64 mmol/l értékre csökkent     (p =0,01).

A szérum koleszterin- és a trigliceridszint jelentősen csökkent (6,35–5,42, illetve 1,6–1,25). A HDL-koleszterin szintje nem változott.

Az aterogén LDL-koleszterin szintje 4,14-ről 3,38 mmol/l értékre csökkent (p <0,05).

A betegek hepatikus enzimaktivitása – bár normális értékhatárokon belül – jelentősen csökkent.

A kezelés során a betegek alapanyagcsere-értéke nem növekedett, amely amellett szól, hogy a kezelés során stimuláns szereket nem szedtek (1900,7–1875,5 kcal/nap).

A kezelés megszakítása egy esetben vált szükségessé hasmenés miatt, mivel a beteg foglalkozásának ellátása nehézségeket okozott.

Megbeszélés:  A Tiszajenőről, korábbi nevén Jászkarajenőről származó Mira vizet 7 méter mélységből nyerik, 15 liter/perc mennyiségben. A nátriumszulfát (glaubersó) és magnéziumszulfát (keserűsó) mellett lényeges magnézium- és hidrogénkarbonát-tartalma is. Eddigi orvosi javallata az idült gyomor- és bélhurut, fekélybetegség, colitis mucosa, epekőbetegség, epepangás, székrekedés és cukorbetegségben mint adjuváns szer.

Ellenjavaslat akut gastroenteritisben, aktív gyomor- vagy vékony- bélfekély esetén, szívelégtelenségben és krónikus hasmenéssel járó betegségekben.

Tekintettel arra, hogy a lipid- és lipoprotein- anyagcsere központi szerve a máj, hiszen a táplálékkal bevitt bélből felszívódó zsiradék a nyirokrendszeren és vérpályán át elsődlegesen a májba jut – továbbá a szervezetbe termelődő lipidek és lipoproteinek termelési és eliminációs helye is egyúttal – feltételezhető, hogy diszlipidémiával járó májbetegség javuló állapota kedvezően befolyásolja a lipoprotein anyagcserét is. Az epe szekréciója a májsejtből az epeutakba aktív sejttevékenység eredménye, de a tartós epepangás is visszahat a májsejtek állapotára. Így joggal felmerül a kérdés, hogy javíthatunk-e a máj állapotán a lipid- és a szénhidrát-anyagcserén az epeürülés javításával.

Több évtizedre tekint vissza a Mira-víz epeürítésre, bélrendszerre és szénhidrátháztartásra gyakorolt hatásának vizsgálata.

Újabb módszerekkel célszerűnek látszott annak vizsgálata, hogy valóban észlelhetők-e mérhető hatások Mira-vizes ivókúra során.

Eredményeink értékelésében elsősorban a napi 1000–1500 kcal energiatartalmú, zsiradékszegény étrend jelentőségét kell hangsúlyoznunk. Nem hagyható azonban figyelmen kívül a Mira-vizes ivókúra adjuváns hatása sem. Az egy hónapos kezelés után észlelt, több mint 6 kilogrammnyi testsúlycsökkenésben a Mira-víz hatása feltételezhetően szerepet játszott, hiszen ez jelentősen meghaladta a szokásos testsúlycsökkenést. A hatás valószínűleg nem a vízterek csökkenéséből adódott, mivel a bioimpedanciával mért zsírtömeg szignifikáns mértékű csökkenését állapítottuk meg. Ez pedig a vízterek elektrolittartalmának értékét kifejező bioimpedanciától függ. A vízterek csökkenése esetén a zsírtömeg – mint kevésbé vezető szövet – nem csökkenhet bioimpedancia mérérse során.

Az elhízás következtében a szervezet szénhidrát-toleranciája csökken, a testtömegcsökkenés viszont javítja azt. Ugyanakkor korábbi megfigyelések szerint a Mira-vizes ivókúra kedvező hatást fejt ki az éhgyomorra mért vércukorra és a cukorterhelési görbe értékeire egyaránt. Feltehetően a máj-glikogéntartalma is növekszik.

A zsíranyagcserére gyakorolt kedvező hatások közül kiemelkedőnek tartjuk az aterogén LDL-koleszterin és a szérum triglicerid-szérum szintjének változását. Ebben – diétán kívül – szerepet játszhat a Mira-víz bélnyálkahártyára gyakorolt hatása, az epeürülés, valamint a májparenchyma változása. Utóbbi lehetőségét Frank már korábban felvetette, de mellette szólnak a vizsgálatunkban a „májenzimek” aktivitásának változásai is.

Az epe epesavas sók, bilirubin, koleszterin, foszfolipidek, zsírsavak, elektrolitok, fehérjék és víz elegyéből áll.

A koleszterin, bár az epének csak 5%-át alkotja, jelentős komponens. Vízben oldhatatlan és oldatlan tartáshoz az epesavas sók járulnak hozzá, mivel görbeszerűen körbe veszik a koleszterinmolekulát. A foszfolipidek fokozzák ezt a hatást.

Az utóbbi két komponens a koleszterin körül úgynevezett kevert micellát képez. Az epefehérjék elősegítik mikrokristályok kialakulását, majd a kövek növekedését. Az epesludge vagy epehomok mucin, foszfolipid borítású vezikulumok, koleszterin-mikrokristályok és kalcium-bilirubinát együttese. Az epehomok a legtöbb epekőnek fő perkurzora. Ezért lényeges az epehomok felismerése ultrahangvizsgálattal, illetve az epehomok kiürítése az epehólyagból.

Összefoglalás: Célkitűzésünk annak vizsgálata volt, hogy Mira-vizes ivókúrával kiegészített fogyókúra során változik-e a zsír- és szénhidrát-anyagcsere. Napi 1000–1500 kcal tartalom étrend mellett súlyos mértékben elhízott betegek négy hétig napi 3x2 dl Mira-vizet kaptak. A szérum koleszterin, LDL-koleszterin, triglicerid és a per os cukorterhelési görbe, valamint egyes májeredetű enzimek aktivitásának a testsúlyra és a zsírtömegre nézve szignifikáns mértékű csökkenését észlelték, a kontrollcsoport adatainak kisebb mértékű csökkenése mellett. A betegek megfelelő székletürítésről számoltak be. A kezelés megszakítása egy esetben hasmenés miatt volt szükséges. Eredményeink alapján a hipokalóriás étrenddel végzett fogyókúra Mira-vizes ivókúrával történő kiegészítést javasoljuk, amely az elhízást kísérő diszlipidémiára és csökkent glukóztoleranciára is kedvező hatást gyakorolhat, továbbá az epehólyag epehomok-tartalmának kedvező változását is eredményezheti.

Méregtelenítés Míra vízzel

Salaktalanításnál és méregtelenítésnél fontos, hogy először a beleket ürítsük ki.

1. lépés: béltisztítás: A leggyorsabb és leghatásosabb természetes hashajtó a Hunyadi János gyógyvíz, melynek fő alkotói a glaubersó és keserűsó. „…A keserűsó hatására megnő a bélben a folyadéktartalom, másrészt a keserűsó serkenti a bélfalat a béltartalom továbbítására, ennek eredményeképpen bekövetkezik a székletürítés. A glaubersós gyógyvizek átöblítik a bélcsatornát, leoldják a bélfalról a gyulladásos váladékot, nyálkát és a baktériumokat, majd mindezt eltávolítják a széklettel. A gyógyvíz hatására csökkennek a bélben az erjedéses folyamatok és kevesebb a baktériumok által termelt méreganyagok mennyisége is. A glaubersós gyógyvíz hatására megindul a székletürítés és megszűnnek a beteg kellemetlen puffadásos panaszai…” (Dr. Zajkás Gábor)

2. lépés: méregtelenítés: Méregtelenítés során fogyasszon sok folyadékot, egyen sok gyümölcsöt, zöldséget, kerülje az alkoholfogyasztást, dohányzást. Ennek kiegészítéseként 3-6 héten át, kúraszerűen fogyasszon Mira gyógyvizet, naponta 2x1 dl-nyi mennyiségben, aztán tartson szünetet. A Mira víz kíméletesen tisztít, óvja belsőjét. Segít megemészteni a napközben bekapott falatokat, fogyókúrába építve pedig Ön is meglepődik, milyen könnyen szabadul meg a téli hónapokban felszedett súlytöbblettől. A kúrát évente kétszer célszerű megismételni.

Szerző által felhasznált források

http://www.medaqua.hu/hu/gyogyviz/mira

Dr. Halmy László: Mira-vizes ivókúra hatása a zsíranyagcserére és az epehólyag állapotára. http://www.medaqua.hu/hu/gyogyviz/mira-vizes-ivokura-hatasa-a-zsiranyagcserere-es-az-epeholyag-allapotara

http://www.medaqua.hu/hu/gyogyviz/mira-vizes-ivokura-hatasa-a-zsiranyagcserere-es-az-epeholyag-allapotara