Vadvizi evezés

A vadvizi evezést, − ismertebb angol nevén rafting − szabadidősportként 4−12 fős gumicsónakban űzik, gyorsfolyású, zuhatagos folyókon.

A vadvizeken történő közlekedésről ókori emlékek alapján vannak ismereteink az egyiptomiaktól, a mezopotámiaiaktól és természetesen az indiánoktól, akik kenukkal és kajakokkal járták a vadvizeket helyváltoztataás vagy szállítás céljából.

Sportként a XX. század második felében kezdett elterjedni. A raftot (nagyon erős, felfújható gumicsónakot) eredetileg az amerikai hadsereg számára fejlesztették ki, speciális bevetéseken használták az elit alakulatok. A kalandvágyók azonban hamar felfedezték, hogy ezek a csónakok szinte mindent kibírnak, így a veszélyes, sziklás vadvizek sodrását is. Így indult hódító útjára a manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportág, a vadvízi evezés.

Magyarországon sajnos nem űzhető ez a sport, de a szomszédos vadvizek könnyen elérhetőek: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Szlovákia, Szlovénia és Románia területén.

Jó csapatépítő sport, hiszen a csónakban egy oldalon ülőknek együtt kell evezniük az előrehaladás érdekében; élvezetes, sokrétű és az egyik legbiztonságosabb extrém sport, elagalábbis a lassabb sodrású folyókon!

A rafting kipróbálásához elegendő az átlagos fizikai kondíció. A vadvizekben a sodrás miatt nagy a sérülésveszély, ezért is kötelező a mentőmellény viselete, ami fenntartja azt is a víz felszínén, aki esetleg nem tud úszni.

A vadvízi úszás is egy érdeks sport, speciális technikája van: „a vízre kell felfeküdnöd háttal, kissé homorítva a csípőddel, a lábaddal előre. Ha sziklával találkozol, akkor lábbal el tudod magad rúgni.” Ha valaki a lelkes csapatmunka és evezés ellenére mégis a vízbe kerül, az evezővel tarthatja távol magától a sziklákat, és az alkalmas partszakaszon ennek segítségével evickélhet ki a vízből.

Veszélyességük alapján I−V-ig osztályozzák a vadvizeket. A legkönnyebb szakaszokon akár családdal is evezhetünk (alsó korhatár 8−10 év), de a veszélyesnek minősülő szakaszok már nagyobb gyakorlatot igényelnek. A II-es, III-as szakaszok igazi kihívást jelentenek még a profiknak is.

Felszerelés:

A mentőmellény a legfontosabb védőfelszerelés; a vadvizekben ez véd a szikláktól okozta sérülésektől, és nagy felhajtóereje lehetővé teszi, hogy a vízbe pottyant delikvens kikecmeregjen a partra, vagy vissza a csónakba. A szakemberek élénk színű, speciális kiképzésű, ún. gyorscsattal rendelkező mellényeket ajánlanak, amelyek sokkal erősebbek a síkvízre kifejlesztett társaiknál.

A sisak a mellény mellett a második legfontosabb védőfelszerelés, feladata, hogy védje a koponyát, a tarkót és a halántékot, hiszen bármely testrész sérülése életveszélyes lehet. Fontos, hogy stabilan illeszkedjen a fejre.

Neoprén ruha, kb. 3−4 mm vastagságú, vízhatlan öltözetet jelent, amely véd a hideg víztől, az ütésektől és a zúzódásoktól.

A fő eszköz természetesen a raft, a gumicsónak.Általában 4−12 fős gumicsónakot jelent, amely speciális anyaga miatt a sziklák közötti evezéshez is biztonságos. Irányítása tökéletes összhangot követel meg a benne ülőktől, ezért jól hasznosítható csapatépítéshez.

Az evező: lapátjával megakadályozható a csónak felborulása, illetve megoldható a sziklákat távol tartása.

A dobózsák egy zsák alakú mentőkötél, amellyel kihúzhatjuk a vízben evickélő bajbajutottat. Nevét a kb. 10x10x20 cm-es zsák formájáról kapta, mely 15−20 méter erős, feltűnő színű mentőkötelet tartalmaz. A dobás lendületéhez a kellő tömeget biztosító zsák végén egy műanyag kapaszkodó található.