Az emberi egészségkockázat kiszámításakor először a szennyezett környezetnek való kitettség alapján kiszámítjuk, a szervezetbe jutó napi vegyi anyag mennyiséget (ADD = Average Daily Dose = átlagos napi dózis).
Ehhez nem csak a környezeti koncentráció értékét kell ismernünk, hanem azt is tudni kell, hogy a környezettel való érintkezés során milyen paraméterek jellemzik a bevitelt a szervezetbe: vagyis, hogy mennyi levegőt szív be az ember, mennyi vizet iszik meg, mennyi szennyezőanyagot vesz fel a bőrén át a vízzel érintkezve, mennyi táplálékot eszik meg, ami szennyezett lehet, stb.
Ezek az úgynevezett expozíciós paraméterek, melyeket egyszer ki kell mérni. Ezek az expozíciós paraméterek eltérnek a nő, a férfi és a gyerek esetében. Mások télen és nyáron. Eltér országonként, a klíma és a szokások miatt. És eltér területhasználatok szerint is, mert nem mindegy, hogy egész nap a hivatalban ül valaki és ott szívja a levegőt, vagy szabadtéri munkás és ott szívja, vagy esetleg sportoló, aki sokkal több levegőt szív be, mint az átlagember, és futás közben a port is felveri és azt is beszívja. A gyerek megeszi a talajt és belefekszik az oviban, a városi lakos alig találkozik a talajjal, a földműves megint más módon érintkezik munka közben a talajjal, például bőrön át és belégzéssel.
Ha kiszámítottuk a napi vegyi anyag bevitelt a szervezetbe (ADD), akkor azt a károsan még nem ható vegyi anyag mennyiséggel (TDI = Tolarable Daily Dose = tolerálható napi mennyiség) kell összevetni. Ezt embernél nem tudjuk kimérni, azért állatkísérletek (toxikológiai tesztek) eredményei és epidemiológiai adatok alapján határozzuk meg. Egy sor anyagra már ismertek ezek a határkoncentrációk, így a számításnak ezt a részét általában nem kell elvégeznünk, hacsak nem új anyagról vagy speciális használatról van szó.
A hatáson alapuló határértékek is ezeket a tolerálható vagy károsan még nem ható koncentrációkat, illetve dózisokat rögzítik. Nem minden rendelet használ hatáson alapuló határértékeket.