A vándorló állatok hatalmas, több tízezer állatot számláló csapatokba is tömörülhetnek, hogy aztán sok száz, esetenként több ezer kilométer megtétele után friss, tápanyagban gazdag növényekhez és vízhez jussanak. Az afrikai Serengeti-Mara ökoszisztéma gnúi és a hozzájuk csatlakozó antilopok és zebrák akár 1,5-2 millió egyedet számláló csordát is alkothatnak, vándorlásuk rendkívül látványos jelensége már számtalan természetfilmet ihletett meg. Bizonyos állatfajok migrációs (vándorlási) szokásai jól tanulmányozottak, ám sok olyan faj van, amiről nagyon keveset tudunk, s ez jelentősen megnehezíti a fajok védelmét.
A migráció fő hajtóereje a táplálékellátottság évszakos változása, a hóréteg vastagsága és a hozzáférhető víz mennyisége. Az afrikai vándorló patásokról általában elmondható, hogy olyan területekre vonulnak, ahol elegendő mennyiségű friss füvet találnak, ez pedig szorosan összefügg a vízellátottsággal. Az amerikai bölény (Bison bison) és a rénszarvas (Rangifer tarandus) vándorlása viszont a hó mennyiségétől függ. Téli hónapokban alacsonyabb szélességi körök felé mozognak, ahol vékonyabb a hó, és könnyebb hozzájutni a táplálékhoz, míg hóolvadáskor pont ellentétes irányba haladnak, hogy belakmározzanak a friss növényekből.