Tiszaalpári földvár

Földvárak

Leírás szerzője: 
BME ABÉT
Tiszaalpári földvár

„A földvár olyan védelmi céllal létesített vonalas vagy zárt alakzatú földmű, amely azonosíthatóan fennmaradt domborzati elemként történeti, kulturális örökségi, felszínalaktani, illetve tájképi értéket képvisel” (Természetvédelmi törvény. 2003. évi módosítása szerint.)

A terepen felismerhető árok, sánc, vagy ezek együttes előfordulása (pozitív, illetve negatív antropogén felszínforma) egyaránt földvárnak minősül, amennyiben igazolható, hogy védelmi céllal létesült. A földvár zárt alakzatú (körsánc), vagy vonalszerű földművekből állhat. Amennyiben az objektum a Tvt.-ben szereplő bármelyik szempont szerint jelentőséggel bír, megfelel a földvár definíciónak. Megjegyzésre érdemes, hogy a Tvt.-ben szereplő definíció nem tartalmaz kritériumot a földmű létesítésének idejére vonatkozóan.

Földváraink túlnyomó része az őskortól a középkorig terjedő időszakban létesült.

Az Alföldön elsősorban a bronzkorban létesültek nagy számban körárokkal, sánccal erődített telepek, települések, azonban az évszázadok óta tartó intenzív mezőgazdasági művelés miatt a földművek a legtöbb esetben már nem azonosíthatók domborzati elemként, hanem közvetett információk alapján lehet következtetni egykori elhelyezkedésükre. Ilyen esetben a helyszín nem felel meg a Tvt. definíciójának, azaz nem minősül „ex lege” védett földvárnak, viszont mint régészeti lelőhely jelentős értéket képviselhet. A régészeti lelőhelyek nyilvántartásával, megőrzésével, feltárásával a kulturális örökségvédelem szakterülete (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat) foglalkozik.

Hegy- és dombvidékeinken elhelyezkedő földváraink közül sok esetben jól azonosíthatók a hajdani, földből, kőből készített védművek. Keletkezési idejük igen változatos. Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb földvárát, a Jakab-hegyi (Mecsek) földvárat kelta népesség építette a vaskorban.

Legépebben fennmaradt földváraink (Szabolcsi földvár, Borsodi földvár) a honfoglalást követően létesültek. Az államalapítást követően vármegyei központokként működtek.

A középkor végétől elsősorban háborúk, hadjáratok idején létesítettek földből készült (tábori) erődítményeket (pl. Nyergesújfalu XVIII. századi földvára).

A földvárak természet- és tájvédelmi jelentősége a következőkből adódik.

- Tájképi érték: elsősorban síkvidékeken képviselnek a környező térszínből kiemelkedő sáncok tájképi értéket, de hegy- és dombvidékeinken is megjelenhetnek a földvárak karakteres tájelemként. Érvényesülésüket nagy mértékben befolyásolja a növényzet jellege, a felszínborítás.

- Élővilág védelmi érték: síkvidékeinken a földvárak sáncait kiemelkedő jellegüknél fogva és meredek oldaluk miatt nem szántották; kimaradtak az intenzív mezőgazdasági művelés alá vont területekből így – a kunhalmokhoz hasonlóan – e mesterséges domborzati elemek is hozzájárultak a terület természetes állapotára jellemző növényzet fennmaradásához. A földvárak sáncai szigetekként őrzik a természetes növénytársulások maradványait, menedéket nyújtva a hajdani természetes vegetációt alkotó növényfajoknak. A természetes növényzet e szigetként fennmaradt foltjai természetvédelmi szempontból jelentős állatfajoknak is élőhelyet biztosítanak.

Szerző által felhasznált források: