A szénvegyületek kémiáját nevezzük szerves kémiának. Önálló tudományágként való kezelését az indokolja, hogy a szén különleges tulajdonságából következően a szénvegyületek nagy számban léteznek. Az elemek és a természetben előforduló összes szervetlen vegyület száma kevesebb, mint ahány szénvegyületet ma ismerünk.
A szerves vegyületeket főként négy elem alkotja: szén, hidrogén, oxigén és nitrogén. Fémek is előfordulhatnak a szerves vegyületekben, mint például a nátrium, a kálium, a magnézium, vagy a vas.
A szerves vegyületek kialakulásakor a szén az egyetlen olyan elem, amelynek atomjai képesek korlátlan számban egymással összekapcsolódni. Így a szénvegyületekben hosszú láncok, illetve különböző nagyságú gyűrűk jöhetnek létre. A szén sajátsága az is, hogy atomjai egymással nemcsak egyszeres, hanem kettős, sőt hármas kötéseket is kialakíthatnak.
Régen úgy gondolták, hogy a szerves vegyületeket csak az élő szervezet tudja előállítani, de ma már mesterségesen többet hoznak létre, mint ahány a természetben előfordul.
A szerves vegyületeket különböző szempontok szerint csoportosíthatjuk:
1. Összetétel alapján:
- szénhidrogének (csak szén és hidrogén atomokat tartalmazó vegyületek)
- hetero atomot is tartalmazó szerves vegyületek (vagyis az összes többi szerves vegyület).
2. A szénlánc jellege szerint:
- nyílt láncú (nem gyűrűs, normális láncú úgynevezett el nem ágazó, illetve elágazó láncúak)
- zárt láncú (vagyis gyűrűs).
3. A szénatomok közötti kötések száma szerint:
- telített szénhidrogének (a szénatomok között kizárólag egyszeres kötések)
- telítetlen szénhidrogének (a szénatomok között legalább egy kettős vagy hármas kötés)
- aromás szénhidrogének (gyűrűs molekulák).